Karácsonykor 358-szor vonultak ki a tűzoltók, és még csak most jön az igazán veszélyes időszak

2021. december 27. – 10:30

Másolás

Vágólapra másolva

A karácsonyi ünnepek alatt összesen 358 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, és 80 kigyulladt épülethez riasztották a katasztrófavédelem embereit

– áll a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának hétfői összesítésében. Szenteste 134, karácsony első napján 123, a másodikon pedig 101 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Szenteste 36, 25-én 27, 26-án pedig 17 épület gyulladt ki. A legtöbbször kisebb tüzekhez riasztották a tűzoltókat, de naponta három-négy nagyobb tűzeset is történt a három karácsonyi nap alatt, vasárnap pedig három halálos lakástűz miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. A halálos áldozatot követelő esetek közül az összesítés az alábbiakat említette:

  • Karácsony másnapján egy vecsési családi házban egy elhamvadt tűz nyomai kíséretében fedeztek fel egy holttestet. Nem zárható ki, hogy elektromos eredetű füstölés volt a fürdőszobában, ami halálos füstmérgezést okozott.
  • Szentes külterületén vasárnap kigyulladt egy húsz négyzetméteres romos kis ház. Két járművel hét tűzoltó négy perc alatt a helyszínre ért, ekkorra már teljes egészében égett az épület, a tető is beszakadt. A romok átvizsgálása közben egy holttestet és egy megolvadt gázpalackot is találtak.
  • Vasárnap a miskolci Dankó Pista utcában egy panelház harmadik emeleti lakásában gyulladt ki egy asztal és a lakásban heverő ruhák. Az ott lakók még a tűzoltók kiérkezése előtt behatoltak a lakásba, és eloltották a tüzet. A hálószobában egy holttestet találtak.

A katasztrófavédelem ugyanakkor a lakástüzek számának növekedésére számít:

a karácsonynak ugyan vége van, a karácsonyfatüzek időszaka azonban még csak most kezdődik, hiszen a fűtött lakásban a fenyők mostanra száradnak ki annyira, hogy könnyen lángra kapjanak.

A tűzoltói beavatkozások kétharmadára egyébként nem tűzoltás, hanem műszaki mentést igénylő balesetek miatt volt szükség. Annak ellenére, hogy vasárnap ónos eső esett, mindössze 24 beavatkozásra volt szükség, ami a katasztrófavédelem szerint azt mutatja, hogy az emberek komolyan vették a figyelmeztetéseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!