24.hu: A minisztériumok egységes válaszban közölték, hogy nem osztanak karácsonyi jutalmat

2021. december 22. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

Egyedül az Igazságügyi Minisztérium nem válaszolt.

A 24.hu december 6-án kereste meg a minisztériumokat, azt tudakolva, hogy a minisztériumi dolgozók, vezetők, illetve a miniszterek részesülnek-e karácsonyi vagy év végi jutalomban, juttatásban.

A legtöbb tárca – tízből kilenc – néhány nap elteltével válaszolt is, mégpedig egyenválasszal. Először a Miniszterelnöki Kabinetiroda írt:

„A Miniszterelnöki Kabinetiroda sem munkatársai, sem vezetői számára év végi jutalmat nem fizetett.”

Másnap kísértetiesen hasonló válasz érkezett további nyolc minisztériumi sajtóosztálytól. Az Agrárminisztérium, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, továbbá a Honvédelmi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium szinte egyszerre azt közölte, hogy sem munkatársai, sem vezetői számára év végi jutalmat, prémiumot nem fizetett.

Az Igazságügyi Minisztérium volt az egyetlen tárca, amely nem válaszolt a lap kérdéseire.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!