Villamossal húzták ki a Clark Ádám téri aluljáróban rekedt autót

2021. december 19. – 09:57

Villamossal húzták ki a Clark Ádám téri aluljáróban rekedt autót
Majdnem az alagút végéig jutott az autó – Fotó: Lakatos Péter / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Szokatlan forgalmi akadály miatt járt terelt pályán a 41-es, illetve közlekedett nem teljes vonalon a 19-es villamos szombat késő estétől vasárnap üzemkezdetig, a Clark Ádám téri aluljárót ugyanis egy személygépjármű állta el.

A Bors információi szerint a Várkert Bazár felé tartó autó sofőrje a GPS utasításait követte, amikor a sínekre hajtva befordult az alagútba. Ott az alagút jó kétharmadáig-háromnegyedéig jutott a sínek között haladva, majd megrekedt. A lap szerint dunaújvárosi család nem volt ismerős Budapesten, ezért követték a GPS-t, amely azt mondta, forduljanak be az alagútba.

Az autót végül egy külön erre a célra a helyszínre érkező villamos húzta ki az alagútból.

A sérült járművet egy külön erre a célra a helyszínre érkező villamos húzta ki az alagútból – Fotó: Lakatos Péter / MTI
A sérült járművet egy külön erre a célra a helyszínre érkező villamos húzta ki az alagútból – Fotó: Lakatos Péter / MTI
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!