Tízfokos meleg is lehet pénteken, helyenként hózáporral, máshol viharos széllökéssel
2021. december 17. – 06:52
Vegyes időt ígér a Met.hu előrejelzése. Első ránézésre inkább a kellemes hőmérséklettel hozott enyhe idő sejlik fel: a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 10 fok között várható. Késő estére általában -3 és +5 fok közé hűl le a levegő.
Még az is ígéretes, hogy „a felhőátvonulások mellett általában több órára kisüt a nap, a Tiszántúlon lehet a legkevesebb napsütés”, és belefér az is, hogy „ott néhol akár tartósabban is megmaradhat a köd, illetve rétegfelhőzet”.
Aztán komorabba vált az előrejelzés:
„A ködös tájakon szitálás előfordulhat, másutt zápor, hózápor napközben nem kizárt. A Tisza vonala kivételével egyre nagyobb területen lesz erős az északnyugati szél, a Dunántúlon több helyen, valamint a Bodrogközben viharos széllökések is lehetnek.”
Mindenesetre a hőmérsékleti krónikákban ez a nap nem igazán hagy nyomot ezzel a 4–10 fokkal: 1989-ben Marcaliban 22 fokos tavasz volt, 1940-ben viszont Tatabányán és Zircen meg mindössze -24,6 fok.