24.hu: NER-közeli üzletembertől vett földeket az V. kerületi polgármester

2021. december 16. – 06:49

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint húszhektárnyi földet vett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökétől, a Porsche Hungariát húsz évig ügyvezető Eppel Jánostól a Belváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter, írja a 24.hu.

A lap korábban azt is írta, hogy Szentgyörgyvölgyi 2018-as és 2020-as vagyonnyilatkozatai alapján az V. kerület élén 2014-ben Rogán Antalt váltó polgármester úgy vásárolt bakonyi földeket, hogy azok fedezete nem látszik a két bevallásban. A vagyonnyilatkozatok bevételi és kiadási részeit összevetve azt lehet látni, hogy a politikus körülbelül 16 milliós keresete nem lehetett elég a több mint 24 hektárnyi földre, amit 2019-ben vásárolt a Bakonyban.

Most két újabb vagyonnyilatkozat szerint a lap azt írja, Szentgyörgyvölgyinek nem is 16 milliója volt a földvásárláshoz, hanem alig négymillió forintja. A két vagyonnyilatkozat a 2019. január végi és november eleji állapotot mutatja be, és a lap szerint ebben az időszakban a polgármester vett 3,43 hektár erdőt, 1,6 hektár legelőt, 8,65 hektár legelőt, 9,78 hektár legelőt, 0,5 hektár rétet és 0,28 hektár vízmosást. A 24.hu mindezekből kiszámolta, hogy milyenek voltak a polgármester akkori bevételei, megtakarításai, tartozásai és kiadásai, és ezek alapján azt írják, szinte lehetetlen, hogy ennyi földet megvásároljon (a lap szerint ezek a földek körülbelül 23 millió forintot érnek).

A hat földből ötöt egyetlen személytől, Eppel Jánostól vett a belvárosi polgármester, csak a legkisebb, 0,28 hektárnyi vízmosást nem, írja a lap. Eppel közel húsz évig volt a Porsche Hungaria Kft. ügyvezetője, a cég kormányoktól függetlenül az állami autóflotta állandó beszállítójának számít. Arról a 444 írt tavaly, hogy Mészáros Lőrinc Eppel Jánostól vette meg tihanyi nyaralóját közel félmilliárd forintért. Sokáig Eppelé volt a balatonfüredi Villa Vitae nevű butikhotel is, aminek megépítéséhez 2015-ben közel félmilliárd forint uniós, később pedig a Kisfaludy-programban 79 millió forintos állami támogatást kaptak. Az ingatlant aztán 2021-ben eladták, és már nem működik szállodaként, új tulajdonosa a Duna Aszfalt tulajdonosa, Szíjj László, akinek jachtján fotózták le Szijjártó Péter külügyminisztert az Adrián.

A lap megkereste Szentgyörgyvölgyit is azzal, honnan volt fedezete a földvásárlásokra, de a kérdésekre nem válaszolt, az önkormányzat pedig annyit írt vissza nekik, hogy a polgármester mindig szabályosan töltötte ki vagyonnyilatkozatát.