Az érdi jogi bizottság is arra jutott, hogy valami nem stimmel a büdöskommunistázó fideszes képviselő vagyonnyilatkozatával

2021. december 16. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Tetlák Örs érdi alpolgármester szerint a város közgyűlésének jogi bizottsága kimondta, hogy a büdöskommunistázó Bács István fideszes képviselő vagyonnyilatkozata hamis – írja az Átlátszó. Az alpolgármester a mandátumának visszaadására szólította fel a képviselőt, és arra kérte a városi képviselők testületét, hogy határozatban mondják ki, hogy Bács vagyonnyilatkozata valótlan.

Ahogy korábban írtuk, Érd egykori alpolgármestere az érdi Fidesz 2019-es önkormányzati választási veresége után alapította meg az Aequivalentia nevű egyszemélyes kft.-jét, ami a bejegyzett főtevékenysége szerint „épületépítési projektek szervezésével” foglalkozik. Míg a cég 2019-es csonka évéről szóló pénzügyi beszámolója szerint Bács István 38 millió forintos tagi kölcsönt adott a saját cégének, addig 2020-ban az önmagának adott kölcsön már 71,5 millió forintra emelkedett az az évi beszámoló kiegészítő melléklete szerint – 12 millió forintos nettó árbevétel és 600 ezer forintos adózott eredmény mellett.

Az érdi közgyűlés november végén már tárgyalta a vagyonnyilatkozat ügyét, de akkor nem szavaztak arról, így határozat sem született. Tetlák szerint egyébként nemcsak a kölcsönnel van probléma, hanem már azzal is, hogy honnan volt meg a 71 milliós vagyon arra, hogy azt Bács kölcsön tudja adni. Erre egyszer sem kapott választ a képviselőtől.

Bácsot megkerestük az ügyben, amint válaszol, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!