Több mint duplájára drágul a műtrágya a Mezőhegyesi Ménesbirtokon, pedig nem Bige László, hanem Csányi Sándorék egyik cége szállítja

2021. december 16. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

FRISSÍTÉS 12.16. 20:00: Lapszemlénk megjelenése után írt Szabó Levente, a Kite Zrt. vezérigazgatója, és az alábbi észrevételeket tette:

“A KITE Zrt. versenyben, más piaci szereplőknél kedvezőbb ajánlattal nyerte el a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 2022-es műtrágya szállítási szerződését. Ismereteink szerint a döntéshozatalban Csányi Attila, a KITE Zrt. tulajdonosának fia prudenciális okokból nem vett részt. A KITE Zrt. nem gyárt műtrágyát, azt kereskedőként forgalmazza, így az ügyfeleinek kínált árat a beszerzési árak, azaz a gyártók által meghatározott piaci ár determinálják.

A hazai piacon meghatározó Bige Holding ez év decemberében érvényes árai:

  • karbamid: 392 e Ft/tonna (KITE tenderár 219 e Ft/tonna)
  • Pétisó (27%): 230 e Ft/tonna (KITE tenderár (MAS) 150 e Ft/tonna)
  • Nitrosol (30%, folyékony): 255,5 e Ft/ tonna (KITE tenderár (DAM) 152 e Ft/tonna)

Ez alapján megállapítható, hogy a Nemzeti Ménesbirtok igen kedvező szállítási szerződést kötött a KITE Zrt.-vel. Kérem, hogy ezt a tényt jelentessék meg az írásukban, ellensúlyozandó azt a hamis látszatot, hogy egy személyi összefonódás mentén a KITE Zrt. előnyre tett szert."

---

Eredeti cikkünk:

A Lázár János felügyelte Mezőhegyesi Ménesbirtoknál is duplájára drágult a műtrágya – csak épp azt nem Bige László, hanem Csányi Sándorék cége szállítja – hívta fel a figyelmet az Átlátszó. A portál emlékeztetett arra, hogy naponta jelennek meg cikkek a KESMA-lapokban a műtrágyával kapcsolatban, miután Nagy István agrárminiszter egy Facebook-poszttal szállt bele Bige László műtrágyakirályba, a Nitrogénművek cégcsoport vezetőjébe, akire a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rekordösszegű bírságot szabott ki.

A kormányoldal a műtrágya-áremelkedést közvetlenül Bigének tudja be, sőt, az agrárminiszter szerint a baloldal kampányköltségeit fizettetteti meg a gazdákkal. Ennek apropóján nézte meg az Átlátszó a Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. közbeszerzéseit, amelyek alapján ott úgy változtak a műtrágya árak:

  • 2018-ban 863 tonna MAS (mészammonsalétrom) 27%-os nitrogénalapú műtrágya beszerzésére írtak ki tendert, ezt a KITE Zrt. 53 411 070 forintért szállította.
  • 2019-ben az IKR Agrár Kft. és a KITE közösen szállított Mezőhegyesre, összesen csaknem 99 millió forintért,
  • 2020-at a Composite-Trader s.r.o., Szlovénia (sic!) nyerte. Ilyen cég azonban ott nincs, csak Szlovákiában, valószínűleg hibásan tüntették fel a közbeszerzési értesítőben, de az éves beszerzés összesen kevesebb mint 65 millió forintot tett ki,
  • 2021-ben és 2022-re pedig ismét a KITE szállíthat, idén ennek értéke mintegy 81 millió forint volt. Az új szerződést 2021. november 10-én írták alá, és eszerint több mint duplájára emelkedik az ár eszerint, hiszen az jövőre meghaladja a 198 millió forintot.

A portál arra is felhívta a figyelmet: a KITE nem csak a műtrágyán keresztül kapcsolódik a Ménesbirtokhoz.

Még októberben jelentette be Lázár János, hogy alapítványi kézbe kerül a mezőhegyesi Ménesbirtok. Az agroinform.hu írta meg, hogy „a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány birtokába kerül majd a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 100%-os részvénycsomagja, valamint 8219 hektáros termőföldvagyon és 1839 hektár erdőterület vagyonkezelői joga”. Valamint, hogy „a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumának tagjai:

  • Lázár János elnök
  • Balczó Barnabás, MFB Invest Zrt. vezérigazgató
  • Csányi Attila, Bonafarm Csoport Zrt. vezérigazgató
  • Kerezsi Miklós, Hodler Capital Kft.

Csányi Attila, Csányi Sándor fia, a portfolio.hu írása szerint „a KITE Zrt. igazgatósági tagjaként részt vesz az integrátor cég irányításában, kiemelt figyelmet fordítva a KITE és a Bonafarm Csoport tevékenységének összehangolására”.

Vagyis Csányi Sándor érdekeltsége, a KITE Zrt. szállíthatja immár kétszeres áron a műtrágyát annak a Ménesbirtoknak, ahol a fia az alapítványban kuratóriumi tag.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!