Trócsányi a Károli Gáspár Református Egyetem rektora lehet a köztársasági elnökség helyett

2021. december 15. – 08:00

Másolás

Vágólapra másolva

Bár korábban felmerült, hogy Trócsányi László volt igazságügyminisztert köztársasági elnökként képzeli el a Fidesz a jövőben, úgy tűnik, inkább a Károli Gáspár Református Egyetem rektora lehet, írja a Magyarnarancs.hu. Hozzáteszik Trócsányi a rektori munka mellett megtartaná európai parlamenti mandátumát is.

A lap azt írja, információjukat több egyetemi forrás is megerősítette, azt is tudni vélik, hogy Trócsányit jövő februárjával nevezik ki rektornak. Az biztos, hogy a Károlit most Czine Ágnes rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes vezeti, tehát nincs kinevezett elsőszámú vezetője az egyetemnek. A lap megkereste Trócsányit is, aki a kérdésekre csak annyit mondott:

„tárgyalásban vagyunk”.

Az értesülést tehát nem cáfolta, és azt is elmondta, nem kíván lemondani európai parlamenti képviselői mandátumáról. A Narancs megjegyzi, hogy talán jelenthet némi problémát – bár nem kizáró ok –, hogy Trócsányi jelenleg a Szegedi Tudományegyetemet (SZTE) fenntartó és működtető alapítvány kuratóriumának tagja.

Trócsányi László 1989 óta tanít az SZTE Állam- és Jogtudományi Karán (ÁJTK), 1992-ben szerzett docensi, 2000-ben egyetemi tanári fokozatot, közben a kar dékánhelyettese is volt, valamint tanszékvezető, majd 2004-től az ÁJTK-n működő Európa-tanulmányok Központja igazgatója lett – írja a lap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!