A Nemzeti Választási Iroda már közzé is tette a névjegyzéki adatokat

2021. december 15. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Csak a választások kiírástól kellene kötelezően közzétennie a Nemzeti Választási Irodának a névjegyzéki adatokat, ám ezt már mától publikálják hetente, választókerületi és települési bontásban. A hírt egy hete Szél Bernadett és Szabó Szabolcs jelentette be, miután közösen fordultak a „Nemzeti Választási Irodához a voksturizmusnak megágyazó törvény miatt, azt kérve, hogy rendszeresen, egészen a választások napjáig, települési bontásban hozzák nyilvánosságra a névjegyzéki adatokat.” A Nemzeti Választási Iroda oldalán most meg is jelent a bővített adatsor.

A lakcímmel kapcsolatos törvény módosításáról, amely felvetett a voksturizmus legalizálásának a lehetőségét, itt írtunk bővebben, az ügy jogi hátterét egy szakértővel vizsgáltuk meg.

Szél és Szabó azért kérvényezte a heti bontást, hogy nyomon követhessék, ha egy település lakosságszáma hirtelen megugrik, és le tudják buktatni azokat, akik fiktív lakcímeket hoznak létre a választások kimenetelének befolyásolása érdekében. A Nemzeti Választási Iroda elnökétől kedden kaptak választ, azt írta, az iroda eleget fog tenni a kérésüknek.

„Az aktuális adatsor letölthető (.xls) formában érhető el a valasztas.hu oldalon a nyilvántartások menüpont alatt vagy ide kattintva. A központi névjegyzékben szereplő választópolgárok száma országgyűlési egyéni választókerületi és település szerinti bontásban is megtekinthető. A most először közzétett statisztikát a jövőben heti rendszerességgel frissíti az Iroda a választás napjáig. A mostani adatközlés nem érinti a választási eljárásról szóló törvényben foglalt adatközlési kötelezettséget, hanem azzal párhuzamosan, többletszolgáltatásként segíti elő a választópolgárok számában bekövetkező változások követését” – írja az NVI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!