Sikkasztás miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a Kövér László kabinetfőnökéhez fűződő villaügyben

2021. december 14. – 14:59

Sikkasztás miatt, ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a Kövér László kabinetfőnökéhez fűződő villaügyben
Kövér László és Veress László a visegrádi országok parlamenti elnökeinek találkozóján Budapesten, a Parlament Delegációs termében 2014. február 28-án – Fotó: Kovács Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Sikkasztás miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvánnyal kapcsolatban – erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság a 24.hu értesüléseit a Telexnek. Ez az a cég, amelyet eredetileg határon túli magyar fiatalok támogatására hoztak létre, majd a külföldről az alapítvány számlájára érkezett 320 millió forintból 240 millióért egy 164 négyzetméteres budai villalakást vettek 2019-ben, amit idén ősszel már Kövér László kabinetfőnöke, Veress László és családja használt – írta novemberben a 24.hu.

Veresst akkor sikerült elérnie telefonon a lapnak, először tagadott, aztán mégis elismerte, hogy a családtagjai használják a lakást. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, külhoni munkájáért kitüntetett Veressnek hivatalosan semmi köze a lakáshoz, de a 24.hu mégis többször látta ott a családtagjait, egy alkalommal pedig az anyósa nyitott ajtót nekik.

Az alapítvány kuratóriumában egyébként Veress feleségének ismerősei is ott vannak. A lap kiderítette azt is, hogy a több mint 300 millió forintot Frank Liu üzleti körétől kapta az alapítvány, a tajvani milliárdos üzletember jó barátja Kövér Lászlónak, akitől magyar állampolgárságot is kapott a magyar–kínai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez hozzájáruló munkája elismeréseként.

Visontai Kálmán, az alapítvány kuratóriumi elnöke (és egyben Veress parlamenti munkatársa) azt mondta a lapnak, hogy az ingatlant eredetileg befektetési céllal vették, és itt a Covid-járvány miatti bizonytalanságra hivatkozott, csakhogy a megvásárlás idején még Kínában sem tudtak fertőzöttekről. Visontai beszélt arról is, hogy alapítványuk magánalapítvány. „Ez nem az a klasszikus történet, hogy az állami pénzeket jól lenyúlták, ami egyébként rendszeres” – hangsúlyozta Kövér László kabinetfőnökének munkatársa a lapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!