Ahol a világörökségnek ma is szomszédja a mélyszegénység

Legfontosabb

2021. december 10. – 16:58

Ahol a világörökségnek ma is szomszédja a mélyszegénység
Fotó: Laczó Balázs / Telex
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Tudják, hogy mire büszkék a pannonhalmi emberek? Többek közt arra, hogy fűnyírás közben az apátság tornyáról lesik le a pontos időt. Ez nem vicc. Egy ilyen egyházi, kulturális és turisztikai központ környékét képzeletünkben tehetős családok lakják. Akkor mindjárt bemutatjuk a 168 ezer forintos nyugdíjból élő Szigeti Józsefet, akinek legközelebbi szomszédja az apátság.

A bencés monostor alatti Váralja utca valójában nem egy utca. Kanyargós rendszer a Szent Márton hegyének tövében, emelkedőin a földszintes házacskák sűrűsége dalmát hegyoldalt idéz, ahol ritka a rossz szomszéd. Itt csődöt mond a GPS, a futárok bolyonganak, a házszám csupán mulatságos rejtvény. Szerencsére a mentő, a tűzoltó már rutinos, és azt is tudja – mivel életek múlhatnak rajta –, hogy melyik házakhoz nem jutnak fel a kocsival.

A Váralja tíz éve még a legszegényebb környéke volt a kisvárosnak. Nehéz sorú családok sora élt itt, gyakori volt például a csatornagond. A házak apáról fiúra szálltak, szegényről szegényre. A helyzet épp most változik, és tíz év múlva ez feltehetően a gazdagabb környéke lesz a településnek. Most viszont a két világ határa teli ellentétekkel. Közben sehol nincs a vidékén olyan szép kilátás felfelé és lefelé, mint a Váraljáról: fent az apátság, lent felszálló ködben a tavak, a házak, a Sokoró-dombok zöld fala.

A házak fele a régi, fele már megújult

Ha a templombástyától a jobb oldali ágon indulunk felfelé, ma már térköves utak várnak, míg a bal oldalon bazaltos részek maradtak, egyetlen ház őriz egy egész szakaszt. Mondani sem kell, hogy a Váralján hajdan nem terveztek kocsibejárókat vagy akár egy autónyi helyet az udvarokba, mert nem volt autó. Látunk házat, ahol a baromfiól meggyőzőbben áll, mint maga a főépület, és rikító ponyvák pótolják a tetőt. Máshol a poros udvar fölé teregetett fehérnemű, a porban heverő vásott fazék, az árva biciklikerék árulkodik a nyomorról.

Bedőlt tetejű ház karnyújtásnyira az apátságtól – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Bedőlt tetejű ház karnyújtásnyira az apátságtól – Fotó: Laczó Balázs / Telex

„Most teljes átalakuláson megy át a Váralja”, mondja Vas Gábor polgármester, a folyamat közepénél járunk. A régi, omladozó tömésházaknak egy része még megvan, körülbelül fele-fele lehet az épületeknek az, ami rossz, és az, ami vagy már megújult, vagy a beköltözők építették. Azt tudni kell, hogy a Váralján csak az örökségvédelem szigorú feltételei szerint lehet házat emelni – mondja a polgármester, megnyugtatva, hogy itt nem lesz sem társasház, sem többemeletes panzió. Pannonhalma legrégebbi részén járunk, ami egyidős az apátsággal, igazolják ezt a Szent István korabeli téglák is.

„A történelem során ezen a részen az apátságot kiszolgáló lakosság telkei helyezkedtek el, az itt élők nem gazdálkodtak, hanem a monostor szőlészetét, iparát szolgáltak, és csak lakni jártak haza. Ennélfogva a telkek ma is kicsik: három-négyszáz négyzetméteresnél nem nagyobbak, nem úgy, mint idelent a városban.”

A Váralja nem is olyan régen a legszegényebb része volt Pannonhalmának, ez nem múlik el egyik pillanatról a másikra.

A hatalmas lökést a főtérberuházás és a Váralja felújítása adta meg, utal a 2013-ban Bagó Ferenc polgármestersége idején nyélbe ütött rekonstrukcióra.

Ennek során a rossz állapotú Főtér a város szíve lett, a felvezető utcákat leburkolták, kicsinosították, fent erdei, lépcsős sétányokat építettek. Az önkormányzat ezzel egyben köldökzsinórt épített a város és az apátság között, mert ez hiányzott sokak szerint a régi Pannonhalmából a legjobban. A turistáknak van miért bemenniük a településre, és van honnan elindulni felfelé gyalog, a Főtértől a skanzenszerű „előtéren” és az apátság ölében kanyargó lépcsőkön át a monostor oldaláig.

„A lakosság cserélődött, a kép átalakult, és ehhez mindenekelőtt infrastruktúra kellett, amit mindenhol ki fogunk építeni. Mi már szerencsésebb helyzetben vagyunk, mert a Váralja nyolcvanöt százalékában térkövezett, de közben akad olyan szűk utca, hogy oda egy aszfaltcsíkot sem tud húzni a munkagép” – magyarázza.

Egy épület a Váralja felújított házai közül – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Egy épület a Váralja felújított házai közül – Fotó: Laczó Balázs / Telex

Ez volt legolcsóbb rész, de fordul a kocka

A Váralja ingatlanhelyzete így nyolc éve felpörgött, és a vevők nem hirdetésre jöttek. Nem is kellett hirdetni a házakat, rájuk bukkantak a magánemberek, és 2013 után nem sokkal még 1,3 millióért és 2 millióért is kelt el egy-két ház. De ez akkor volt. Mára megfordult a helyzet Pannonhalma lenti és fenti része között, az előbbi jóval olcsóbb. A négyzetméterár fent a leharcoltabb helyen is 30-40 ezer forint, vagyis 8-12 millióba kerülnek a rosszabb állapotú házak, míg a jobbak 25-30 millióba. Ez talán a megyeszékhelyről vagy Budapestről nézve nem tűnik soknak, de Pannonhalmán egy lejjebb fekvő utcában 5-6 millióért 1000 négyzetméteres telket kínálnak. Most még.

A régi lakók ismerik egymást a Váralján, az újak között sok a fiatal. Járóka Csaba feleségével és két kislányával költözött a hegyoldalra, a férfi épp a térkövet rakja le. Az épületet felújították, de egy családi ház – jól tudjuk – sosem lesz teljesen kész.

„A szomszédos Pázmándfaluról származom, úgyhogy jól emlékszem erre az utcára, itt nem lehetett régen feljönni autóval. Mi hat éve vettük meg a házat, ismertük az ingatlanközvetítőt, ő szólt, hogy eladó lesz, elárverezik. Minket a csend, az örök panoráma fogott meg, ide nem épül az ember orra elé emeletes ház. Kicsik a kertek, és mi ezt szeretjük, közel laknak egymáshoz az emberek, barátságosabb, mint a kétezerötszáz négyzetméter Pázmándon. És kevesebb füvet is kell lenyírni.”

Járóka Csaba hat éve még a mai árak töredékéért költözhetett ide a családjával – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Járóka Csaba hat éve még a mai árak töredékéért költözhetett ide a családjával – Fotó: Laczó Balázs / Telex

Járóka Csaba elárulta: hat éve ők még 7 millióért vették az akkor lakható állapotú házat, nem sokkal lejjebb most egy ugyanilyen ingatlant árul valaki 25 millióért.

Havi 168 ezerből a világörökség mellett

De a szegényörökséget testesíti meg Szigeti József frissen mázolt háza, ami fölött már az erdei lépcső indul, tehát az épület legközelebbi szomszédja a világörökség része. A házat újítgatják, javítgatják, a repedéseket tömögetik, udvara sem szedett-vedett. Csak túl szürke, tárgyilagos és üres a mai ifjúság szemével nézve. Voltak gyümölcsfák, de tönkrementek, amikor a gyökerük elérte a homokkövet – mondja a hetvenesztendős férfi. Szigeti Józsefet néhány éve egy jótékonysági szervezet tűzifával segítette, most 168 ezer forintos nyugdíjból él. Sokáig volt rokkantnyugdíjas a szívbetegsége miatt, a lánya felnőtt, és keményen dolgozik a kórházban. A férfi néhány éve elvesztette a feleségét, aki ebben a házban született.

„Jöjjön be, megkötöttem a kutyát” – tessékel be a kertbe, ahol a fal mellett kell lépkedni, hogy az izgatott eb ne érjen el, és nem megnyugtató, hogy ettől a gazdája félt minket a legjobban. De neki van igaza, mert a kutya valahogy kitépi magát, és már ott vicsorog. Pár pillanatra visszahőköl, gazdája megragadja a nyakörvét. „Mit csináltál, eltépted ezt is? Ez még a nagybátyám gyeplője volt!” – veszekszik az állattal, és mutatja a kezén, hogy még őt is megmarta egyszer-kétszer a kutya.

Odabent mesél. Rögtön az ágy fogad, ahol Katalin feküdt utolsó éveiben. Beljebb még egy kis szoba van, ott ülünk le. Katalin halála előtt a mentőautó sem tudott feljönni a házhoz, lementek érte a hordággyal, úgy vitték be a kórházba. A lefelé vezető út pedig régen olyan rossz volt, hogy az asszony még átvészelt a betegsége előtt egy combnyaktörést, mert belelépett az egyik gödörbe.

Szigeti József – Fotó: Laczó Balázs / Telex
Szigeti József – Fotó: Laczó Balázs / Telex

„Néha javítgatom a falat, volt, hogy beáztam. A tetőm sajnos igen rossz. Ott azt a részt kint én dúcoltam alá – mutat a falra –, mert már leomlott volna. Én már nem megyek el innen, de hát hová is tudnék menni. Érdeklődő sincs, amit meg kapnék ezért a házért, abból nem költözhetnék sehova. A kilátás fog meg mindenkit, mert látszik a torony, mellettem meg itt ez a füves terasz, ahonnan az emberek a lenti tűzijátékot nézték. Innen, a kerítésem mellől.

Néha mondják nekem az erre járók, hogy milyen jó nekem, de hát én már megszoktam, mit nézegessek rajta.

A turisták idetévednek, bolyonganak a Váralján, mennek fel toronyiránt. Aztán itt kötnek ki – mondja, és valóban épp egy család bukkan fel ebben a pillanatban a zöld prérin. „Látja, ilyenkor mindig meglepődnek, mert azt hiszik, hogy már felértek az apátsághoz, aztán meglátnak engem meg a kutyát.”

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!