Sára Botond lesz a Fidesz jelöltje '22-ben Józsefvárosban, Jámbor Andrással küzdhet meg

2021. december 8. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

„Ma hivatalosan is országgyűlési képviselőjelöltnek választottak a Józsefvárosi és Ferencvárosi Fidesz Szervezetek. Köszönöm a megtisztelő bizalmat! Ahogy eddig, úgy a jövőben is minden erőmmel a két kerületben élőkért fogok dolgozni. Közösen meg fogjuk védeni országunk és gyermekeink biztonságát, és minden eddig elért eredményt, mert Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra!” – írja Facebook-posztjában Sára Botond, Budapest kormánymegbízottja, aki tehát bejelentette, hogy ő lesz a Fidesz jelöltje a Budapest 6. választókerületben.

Ebben a választókerületben az ellenzéki előválasztást Jámbor András kommunikációs szakember, újságíró, a Mérce hírportál alapítója nyerte, így itt Jámbor–Sára-mérkőzés várható 2022-ben.

A budapesti 6-os választókerületben 2018-ban simán nyert Kocsis Máté, de azt már régóta lehetett tudni, hogy a Fidesz nem indítja újra itt, így lett végül Sára a jelölt. Sára Botond volt az, aki a Kocsis egyéni győzelme miatt kiírt időközi választást megnyerve Kocsist váltotta a polgármesteri székben Józsefvárosban 2018-ban.

Ám egy évvel később, 2019-ben már nem volt ilyen szerencséje: az októberi önkormányzati választáson kikapott a volt klubrádiós Pikó Andrástól. Sára Botond a polgármesterség mellett egyéniben is elindult önkormányzati képviselőnek, ahol szintén kikapott: a jelenleg a Momentumban, korábban a DK-ban politizáló Szarvas Koppány Bendegúztól. A fideszes Sára még ezek után is képviselői mandátumot szerzett a kerületben kompenzációs listáról, ám arról végül lemondott, hogy aztán kinevezzék budapesti kormánymegbízottnak.

Sára Botond úgy indul ebben a választókerületben egyébként, hogy – miután Pikó legyőzte 2019-ben az önkormányzati választáson – a fővárosi kormányhivatal vezetőjeként jelenleg a józsefvárosi önkormányzat törvényességi működését is ellenőrzi. A jogszabályok szerint nem összeférhetetlen a két pozíció, de az majd csak a kampányban derül ki, hogy politikailag felhasználja-e valamilyen módon a Fidesz. Erről, illetve a Kocsis–Pikó-háborúról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!