Leszavazták Bencsik javaslatát, nem lesz kötelező oltás a képviselőknek

2021. december 7. – 15:00

Másolás

Vágólapra másolva

Tárgysorozatba sem vették, mindösszesen ugyanis dr. Fülöp Erik független képviselő támogatta a szintén független Bencsik János határozati javaslatát, így nem kell a képviselőknek kötelezően beoltatniuk magukat. Bencsik a jelenlegi szabályozáson szeretett volna módosítani, az ugyanis most csak az Országgyűlés Hivatalának parlamenti alkalmazottjainak teszi kötelezővé az oltást, de a képviselőknek nem. A képviselő szerint a jelenlegi helyzetben kötelességük beoltatni magukat, ám a javaslatát sem a kormánypárti, sem az ellenzéki frakciók nem támogatták.

„Célom az volt, hogy vállaljuk a felelősséget és a példamutatást. Ha egy bolti eladó vagy buszvezető számára kötelezővé lehet tenni az oltás, akkor a képviselők számára is annak kéne lennie. Sajnálom, hogy ezt végül sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldal egyetlen frakciója sem vállalta. A Polgári Válasz továbbra is a felelősségvállalás és a példamutatás pártján áll. Valljuk, hogy egyetlen törvényhozó sem állhat a törvények felett” – idézte az MTI Bencsiket.

Az MSZP korábban azt kommunikálta: ők annyira támogatják az ötletet, hogy megszüntetnék annak a képviselőnek a megbízatását, aki december 31-éig nem oltatja be magát. A Jobbik és Dúró Dóráék már akkor is azt mondták, hogy senki számára nem lehet kötelezővé tenni az oltást. Arról, hogy hogyan áll a parlamenti képviselők oltottsága, itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!