Már több mint ötvenezer ember vár műtétekre Magyarországon

2021. december 6. – 20:32

Másolás

Vágólapra másolva

Míg szeptember elején valamivel több mint 40 ezer ember várt műtétre Magyarországon, addig december elejére ez a szám felment 50 ezer fölé – írja a Világgazdaság. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapja szerint jelenleg egész pontosan 50 360 beteg vár valamilyen műtétre.

A legnagyobb sor a szürkehályogműtéteknél van, ott a honlap szerint 16 867 ember vár a sorára. Átlagosan 2-4 hónapot kell várni a beavatkozásokra, de extrém esetben olyan is előfordulhat, hogy valaki több évig nem kerül sorra. Térdprotézisre valamivel több mint 9 ezer ember vár, itt az átlagos várakozási idő az elmúlt fél évben kilenc hónap volt, de előfordulhat olyan is, hogy valakinek akár öt évet kell várnia a beavatkozásra. A harmadik leghosszabb sor a csípőprotézis-műtéteknél van, itt valamivel több mint 7600 ember vár arra, hogy leteljen az átlagosan féléves várakozási ideje. Extrém esetben ilyen műtétre akár hét évet is várni kell.

Amikor szeptemberben átlépte a 40 ezer főt a várólisták hossza, akkor a NEAK azt tervezte, hogy a várólistákat teljesítményfinanszírozással és az ügyeleti díjak rendezésével próbálja rövidíteni. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke az ATV-nek erről azt mondta, szerinte nemcsak a kórházi finanszírozások hiánya, hanem a koronavírus alatt elhalasztott műtétek felszaporodása, a pályaelhagyók és a szakdolgozók nem megfelelő kifizetése okozza a hosszú várólistát, és amíg a személyi feltételek hiányoznak, a várólisták nem fognak csökkenni.

A kormány szeptember végén 12,2 milliárd forintot különített el arra, hogy a kórházi várólistákat felszámolják. A koronavírus-járvány előtti időszakban nagyjából 23-28 ezer ember volt Magyarországon várólistákon, vagyis most nagyjából kétszer annyian várnak műtétekre, mint bő másfél évvel ezelőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!