Újra lehet pályázni a Klubrádió egykori frekvenciájára

2021. december 3. – 13:14

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság csütörtöki közleményében arra szólította fel a kormányt, hogy tartsa be az elektronikus hírközlésre, a diszkriminációra és az e-kereskedelemre vonatkozó uniós szabályokat, és ha ennek két hónapon belül nem tesznek eleget, eljárást indítanak az Európai Unió Bíróságán. A közleményt a Klubrádió ügye váltotta ki, mert a rádió a bizottság szerint erősen megkérdőjelezhető okokból veszítette el a frekvenciáját idén februárban.

Az Európai Bizottság szerint aránytalanok és átláthatatlanok voltak a Médiatanács azon határozatai, amelyekben elutasították a Klubrádió jogosultságainak megújítását, és így megsértette a testület az uniós jogot. A 92,9-es frekvenciára 2014-ben költözött a Klubrádió, a hét évre szóló sugárzási jogosultságot azonban a csak a Fidesz által delegált tagokból álló Médiatanács nem újította meg, az új frekvenciapályázatot pedig januárban felfüggesztette.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján pénteken jelezte, hogy elfogadta a Budapest 92,9 MHz rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára irányuló pályázati felhívás tervezetét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!