Kiderült, miért festik le az óbudai távhőkéményt

2021. december 3. – 04:58

Kiderült, miért festik le az óbudai távhőkéményt
A félig lekent távhőkémény – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasónk vette észre, hogy elkezdték fehérre kenni Budapest legmagasabb építményét, a 203 méter magas óbudai távhőkéményt. Mivel korábban már volt arra példa, hogy a hatalmas kéményt művészek Guinness-rekorder festménytoronnyá alakították volna, olvasónkat kerületi lakosként igencsak érdekelte, milyen változás várható a jövőben.

A levelet a Telex Gyanús Fővárosi Kéménypingálási Ügyeket Kivizsgáló Irodájának továbbítottuk, ahol tapasztalt szakembereink próbáltak utánanézni az ügynek. Elsőként megkerestük a távfűtő műveket is magában foglaló Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-t.

A cég közölte, hogy a Főtáv észak-budai fűtőművében felújítás folyik, ennek része a kémény rekonstrukciója is. A több mint 45 éves kémény betonszerkezetén ugyanis az utóbbi időkben megjelentek a betonkorrózió jelei.

A felső részen jelenleg az alapozó anyag felvitelét végzik, ami átmenetileg fehéres külsőt ad a homlokzatnak, írta a társaság. Az utolsó, záró réteg színe azonban hasonlóan szürke lesz, mint az eredeti betonfelület színe. Az alapszínen kívül a légtérvédelmi jelzősávok színeit is frissítik, de a szabályoknak megfelelően maradnak vörös-fehér négyzetrácsos mintázatban.

A tervek szerint a felújított kéményt 2022 első negyedévében adják át, de a tényleges befejezési határidőt a környezeti tényezők (hőmérséklet, szél, csapadék) befolyásolhatják, közölték.

A festménytorony nem nőtt az égig

A hatalmas óbudai távhőkémény 1999-ben már egészen közel került ahhoz, hogy két művész színesre fesse. Nagy Lantos Marianna és Nagy Lantos Balázs „Lépcső az új évezredbe” címet viselő festménye beterítette volna a kémény teljes, csaknem tízezer négyzetméteres felületét, ezzel bekerült volna a Guinness Rekordok Könyvébe.

Már a színes kémény 1:100 arányú makettjét is bemutatták a Diákszigeten, amikor Tarlós István – akkori óbudai polgármester – vétót emelt az ügyben. Tarlós a korabeli lapokban az mondta, hogy a rikító vörös színekkel bevonandó torony nem illene a 2000 éves városrész arculatához. (Érdekesség, hogy a rikító színeket egyébként a Légügyi Hatóság kérte a festőktől.)

A vita után a művészek egy másik javaslattal álltak elő, miszerint az újabb alkotást a korábbi absztrakt látásmóddal szemben a klasszikus épületábrázolás szempontjai alapján készítették volna el, többek között oszlopcsarnokokkal és lépcsőkkel. Ám ezt az elképzelést sem sikerült sikerre vinniük: a kémény szürke maradt. Egészen mostanáig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!