Továbbra is mást mond az Európai Bizottság és Gulyás Gergely az EU harmadik vakcinavásárlási szerződéséről

2021. december 2. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság egyik szóvivője az Euronewsnak megerősítette, hogy Magyarország mégis részt vesz az EU harmadik vakcinavásárlási szerződésében, amelyet a Pfizer–BioNTechkel kötöttek, írtuk meg egy hete. Kiderült, hogy a kormány már szeptemberben visszakéredzkedett.

A 444 kérdésére most Gulyás azt mondta, hogy ez nem így van, ez egy külön szerződés. Mert az eredeti szerződésben nem lehetett úgy részt venni, hogy csak annyit kérünk, amire szükség lesz, hanem fix 12 millió adagról volt szó, amit a kormány akkor kiszámolt, és úgy döntött, annyira nincs szükség. De most a gyerekeknek biztosítjuk a vakcinát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!