Alvászavartól és stressztől szenved a magyar nők több mint fele egy kutatás szerint

2021. december 2. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

A felnőtt lakosság egyértelműen úgy gondolja, hogy a 40-50-es korosztálynak kell megbirkóznia a legtöbb feladattal a mindennapokban, a szendvicsgeneráció tagjainak 53%-a számolt be rendszeres stresszről, 54%-uk pedig gyakran szenved alvászavaroktól – derül ki a Generali Biztosító reprezentatív felméréséből.

A cég közleménye szerint az egész lakosságot tekintve jellemzően a nőket érinti súlyosabban a probléma: a megkérdezettek 58%-a stresszről, 62%-a alvászavarról számolt be. A válaszokból az is kiderült, hogy az alapfokú végzettséggel rendelkező városiak, valamint a legkevesebb és a legtöbb megtakarítással rendelkező csoportok érezték kifejezetten a saját bőrükön a feszültséget és kialvatlanságot.

„A válaszokból kiderül, hogy több magyart érint a probléma, mint azt előzetesen gondoltuk: minden 10. felnőtt állandóan azt érzi, hogy semmire sincs ideje, pláne magára és a családjára, 30%-uk pedig arra panaszkodik, hogy egyszerűen több feladata van, mint amennyi beleférne a napjába. A megkérdezettek saját bevallásuk szerint szinte soha nem késnek, tehát minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, közben viszont szétforgácsolják minden energiájukat” – foglalta össze a kutatás eredményét Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Magyarországon a munkavállalók 7-8 százalékát érintheti a munkafüggőség, pedig egy másik hazai kutatás is arra jutott, hogy a túlzásba vitt munka komoly egészségügyi problémákhoz, szív- és érrendszeri betegséghez, diabéteszhez és alvászavarokhoz vezethet. Szakmai körökben még vita van arról, hogy betegség-e a munkafüggőség, miközben nagyon sok hasonlóságot mutat a drog- és alkoholfüggőséggel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!