Vidéken nincsenek melegek, se migránsok?

2021. december 1. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon sok előítélet létezik a falun élőkről és a falusi életről, onnantól kezdve, hogy reggelente pálinkával indítják a napot, odáig, hogy a falusiak oltásellenesek, a Fideszre szavaznak és elhiszik, amit a közmédia mond. Ezek a sztereotípiák esetenként viccesek, máskor kínosak, de akár sértők is lehetnek.

Amikor budapesti és pécsi kommunikáció szakos egyetemisták az Egy magyar falu projekt keretében szeptember elején egy Baranya megyei faluban, Szentlászlón töltöttek közel egy hetet, ezekkel a sztereotípiákkal is szembesíteni szerették volna a helyieket.

Ezért különböző hátterű és generációjú lakosokat otthoni vagy munkahelyi miliőjükben arra kértek, hogy mondják el véleményüket tíz olyan állításról, melyeket a városiak a falusi élettel vagy a falvakban élőkkel kötnek össze.

A videó készítői (Bárdi Bálint, Bogár Zsolt, Kuglics Sarolta, Nyirádi Boglárka és Pilinszky Dóra), ezeket a válaszokat kapták:

Egy magyar falu

Médiaszakos hallgatóknak általában kevés lehetőségük van arra, hogy tanulmányaik alatt újságírói terepgyakorlaton kipróbálják magukat. A szerkesztőségeknek pedig ritkán van kapacitásuk arra, hogy egyhetes terepmunkát finanszírozzanak akárcsak egyetlen riporterük számára. Ezt a hiányt ismerte fel az „Egy magyar falu” című projekt, amikor az ELTE és a Pécsi Egyetem kommunikáció szakos hallgatói közül toborzott nyolc lelkes fiatalt, hogy egy mini szerkesztőséggel beköltözzenek közel egy hétre egy átlagos magyar faluba, Szentlászlóra, hogy megnézzék, mi mozgatja az ott élőket.

A projekt eredeti ötlete a Spiegel-csoport médiaiskolájától, a Henri Nannen Iskolától származik, amelynek a végzős osztálya költözött be két hétre 2017-ben egy kis német faluba, Werpeloh-ba. Az itt gyűjtött történeteket egy multimédiás oldalon dolgozták fel – nagy sikerrel.

A magyar diákok Bogár Zsolt újságíró vezetésével és a Goethe Intézet támogatásával augusztus végén, szeptember elején töltöttek hat napot Szentlászlón. Az volt a feladatuk, hogy történeteket gyűjtsenek a helyiekről, a problémáikról és az ottani életstratégiákról. Ebből született meg az Egy magyar falu című projektoldal, amiről egy cikket és egy videót közlünk.

Az anyagokat felsőéves kommunikáció szakos hallgatók készítették, a videó elkészítésében Bárdi Bálint közreműködött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!