A párizsi olimpiára utazna a lebénult győri tornász
2021. november 26. – 04:41
Lassan tizenöt éve már, hogy a makói diákolimpián a tehetséges győri tornásznak, Virág Zsoltnak egy rossz szaltó következtében elszakadt a gerincvelője, és melltől lefelé lebénult. Bár teljesen megváltozott az élete, máig kiegyensúlyozott: excel-táblázatokat készít egy munkaerő-közvetítőnek, közben szenvedélyének, a videójátéknak hódol nyolcezer követőjével, podcastet indított két fogyatékkal élő társával. Most arra spórol, hogy három év múlva szurkolóként eljusson a párizsi olimpiára.
„Nem volt szimpatikus döntés, hogy az amerikai Simone Biles sorra lépett vissza az idei olimpián a versenyszámoktól, mentális egészségének megőrzésére hivatkozva. Ha mentális problémái voltak, miért utazott el Tokióba? Ha viszont vállalta a versenyzést, miért hagyta cserben csapattársait, hisz elbukták a tuti aranyérmet? Tornászokkal beszélgetve szinte egyöntetűen ez volt a véleményünk” – magyarázza Zsolt. Arra a felvetésre, hogy az amerikai sportoló mentális gondjai miatt tarthatott egy esetleges sérüléstől, így reagál: „valószínűleg létezik a »twisties« nevű térvesztés szindróma, velem is előfordult, hogy eltévedtem a levegőben, de Makón teljesen más volt a helyzet. Kontrolláltam a mozgást, csak alacsony volt az ugrás, nem volt meg a kellő magasság, ezért »nyomódtam össze«”.
Legközelebb csak nyugat felé megyek
Zsolt az életét megváltoztató 2007-es ugrás után sem utálta meg a tornát, nem tört össze lelkileg, berendezkedett egy új, ágyhoz, tolószékhez kötött életformára. Ebből próbálja kihozni a maximumot legfőbb támogatójával, édesanyjával. „Bénulásom óta a karizmaim erősödtek, más változás azonban nem történt az állapotomban. Kezem ugyan mozog, de az ujjaimat nem tudom használni, mert teljesen elszakadt a gerincvelőm. Ha nem teljesen szakad, az első pár évben valami visszajöhetett volna a mozgásból, de sajnos nem volt szerencsém.
Folyamatosan figyelem a tudományos eredményeket, épp a napokban olvastunk a nanotechnológiáról, melytől komolyabb előrelépést remélek. Jó lenne, ha nem 70 vagy 80 éves koromra sikerülne az áttörés, hanem valamivel hamarabb.”
Az egykori tornászon látszik, hogy lelkileg erős: „kiegyensúlyozott vagyok, nem bánkódom” – mondja. Miután lebénult, Kijevbe több műtétre kiutazott, de azok eredménytelenek voltak: „legközelebb csak nyugat felé megyek” – meséli mosolyogva. Beiratkozott a Széchenyi Egyetem mérnök-informatikus szakára is, „de az nem az én világom volt, nem is tartott sokáig. Sportiskolából jöttem, semmilyen előképzettségem nem volt, és amikor előadás végén el szerettem volna elkérni az oktatótól az anyagot, azt mondta, kérjem inkább a csoporttársaimtól. A programozás érdekelt volna, de letettem róla.”
A tornászvilág sem felejtette el
Streamer lett: „fifázom a Twichen, közben kommentálom a történteket. Két éve vágtam bele komolyabban, van, hogy több mint százan is néznek élő adásban, 8000 követő regisztrált a csatornámon. Interaktív az egész, közben tippeket adok és kapok, fejlesztem a csapatomat, amelyben most Neymar, Messi és Mbappé a három csatár. Erre persze költenem kell, szeptember óta több mint 100 ezer forintot emésztett fel, ezt azonban teljes egészében a Twich-pénzből finanszírozom, onnan ugyanis az előfizetések után és más módon be is jön ez az összeg. Általában délben indul az élő adás és négyig tart. Előtte és utána pedig dolgozom.”
Egy munkaerő-közvetítőnek gyárt excel-táblázatokat, mert a fogyatékossági és rokkantsági járuléka összességében alig több mint 70 ezer forint. Sokan szeretik Zsoltot, és a tornászvilág sem felejtette el: volt edzője, Szűcs Róbert mellett jó kapcsolatot ápol Berki Krisztiánnal is, aki már felnőtt válogatott volt, ő pedig az ifivel versenyzett vele a görögországi Voloszban az Európa-bajnokságon. „Mindig kedves velem, ha meglát, odajön, és kérdezi, hogy érzem magam?” Egy tavalyi gyűjtés is bizonyította, mennyire nem felejtették el: egy speciális autóra (melyben a csomagtartó felől fel tud gurulni az utastérbe) jött össze segítségükkel több mint 3 millió forint, ebben benne volt, hogy a tornászok mellett az ismerősök is 700 ezerrel segítettek.
A nagy cél: Mona Lisa, Eiffel-torony, olimpia
Paralógus néven nemrégiben elindult egy podcast, melynek néhány részét már a legnépszerűbb videómegosztóra is felöltötték, ahol Zsolt mellett még két sorstársa – Hápi az üvegcsontú és Dzsubi, aki születési rendellenességgel küzd – beszélget (ahogy ő mondja, „roki szemmel”) kéthetente új témákról, többek közt arról, hogy nem szabad beletörődni az állapotukba. Ezek lekötik a győri fiatalembert, aki betöltötte már a harmincat, és nem kedveli a telet. „Ilyenkor benn maradok, úgy érzem, hogy megfújja a szél tarkómat. Nyáron is csak 30 fokig vagyok jó, mivel izzadni sem tudok a baleset óta.”
Zsoltnak mindig vannak céljai. „A nagy álom, Amerika már összejött, most szeretnék eljutni a családommal a 2024-es párizsi olimpiára. Tíz napra mennénk, megnéznénk a Mona Lisát, feljutnánk az Eiffel-toronyba, és persze a versenyekre. Tornászként háromszor jártam már Párizsban, de alig láttam belőle valamit: az Eiffel-torony előtt is reggel nyolckor két kilométeres sor állt. Mindennek utánanézek addig, jó lenne, ha a kerekesszékemben maradhatnék a repülőgépen. És persze jó lenne, ha győri tornásznak szurkolhatnék az olimpián. Mészáros Krisztofer nagyon tehetséges, minden esélye megvan, hogy kiharcolja a részvételt. Én ott leszek, remélem ő is.”
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.