Lezárták a mátrai környezetkárosítás ügyében indított nyomozást, megúszta büntetés nélkül Mészáros Lőrinc üzeme

2021. november 25. – 13:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nem nyomoznak tovább a mátrai Viresol környezetkárosítási ügyében – derült ki Polt Péter Szél Bernadettnek címzett válaszából.

A Mészáros Lőrinc társtulajdonában lévő keményítőgyár 2019 februárjában nyílt meg, az állam 6,2 milliárd forintos támogatásával. Még Orbán Viktor is ott volt az üzem ünnepélyes megnyitóján.

Pár hónappal később súlyos környezetszennyezés történt a gyár környékén, a szomszédos Mátrai Erőmű több dolgozója is kórházba került, hányingerre, fejfájásra, szem- és torokirritációra panaszkodtak. Mint kiderült, kén- és foszfortartalmú gáz képződött az erőmű és a Viresol közös víztározójában, a közeli patak pedig szürkén habzott, és elpusztultak a halak.

A katasztrófavédelem már korábban megállapította a talajszennyezést, és azt, hogy

„rendszeresen/folyamatosan történik tisztítatlan, magas szervesanyag koncentrációjú szennyvízkibocsátás, amelyet az Őzse-völgyi patak tovább vezet az Őzse-völgyi tározóba”.

Arra kötelezték Mészáros szennyezést okozó cégét, a Viresolt, hogy a szennyvizét ne az Őzse-völgyi tározóba juttassa el, illetve kötelezték, hogy tisztítsa a gyárban keletkezett, szennyezett vizet.

A víz- és légszennyezés miatt tett feljelentések miatt a rendőrség 2019-ben kezdett el nyomozni. A legfőbb ügyész válaszából az derült ki, hogy

az eljárás során nem hallgattak ki gyanúsítottakat, és megszüntették a nyomozást.

Érdekesség, hogy a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és hivatali visszaélés miatt indult eljárást a rendőrség kétszer is megszüntette, de a Gyöngyösi Járási Ügyészség mindkét esetben a nyomozás folytatását rendelte el. Végül idén októberben már az ügyészség sem bolygatta tovább az ügyet, szakértői vélemények alapján lezárta a nyomozást.

A környezetkárosítás miatt indult eljárást pedig a büntető törvénykönyv egyik paragrafusára hivatkozva szüntette meg az ügyészség. Ebben az szerepel, hogy a környezetkárosítási ügyekben a büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított az elsőfokú határozat meghozataláig a bűncselekmény által bekövetkezett veszélyt, illetve környezetkárosodást megszünteti, és a károsodott környezet eredeti állapotát helyreállítja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!