Az LMBTQ lett az új cigány, derül ki egy munkahelyi bántalmazást vizsgáló kutatásból

2021. november 25. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

A munkahelyi egyenlő bánásmódról, a veszélyeztetett társadalmi csoportok helyzetéről, bántalmazó viselkedésről, hátrányos megkülönböztetésről készített kutatást a Nyitottak vagyunk nonprofit szervezet. (Az internetes kérdezés módszertanáról cikkünk végén olvashatnak részletesebben.)

A válaszok szerint munkahelyi zaklatást a válaszadók nagy része élt már át, vagy hallott róla, hogy kollégájával ilyen történt. A kisebbséghez tartozók helyzete érezhetően rosszabb ebben a tekintetben. Konkrét adatokat az alábbi grafikonon láthat:

A nők és a férfiak között van ugyan különbség, de nem nagyságrendi: a férfiak 17, a nők 26 százaléka mondta, hogy őt magát zaklatták már. A fiatalabbak jobban érintettek ebben a témában, illetve a multicégeknél és az állami intézményeknél dolgozóknál a leggyakoribb ez a probléma.

Szexista, rasszista, homofób és egyéb sértő megjegyzéseket az emberek csaknem fele kénytelen hallgatni néha vagy rendszeresen.

Gyakori a munkahelyi bántalmazásnak az a formája, hogy egy kollégával úgy viselkednek, mintha nem eléggé értene a szakmájához, nem lenne elég okos, az emberek csaknem negyede szinte minden nap találkozik ilyennel, és majdnem ugyanennyien legalább hetente.

Arra a kérdésre, hogy kinek a helyzetét látják legkevésbé biztonságosnak a munkahelyi bántalmazást, negatív megkülönböztetést illetően, az LMBTQ embereket nevezték meg leginkább, kisebb átlagpontszámmal, mint a romákat vagy a vallási kisebbségeket.

2014-ben sem volt jó helyzetben az LMBTQ, de akkor még a romák felé valamivel elutasítóbbak voltak az emberek.

A mostani kutatásban továbblépve: a munkavállalók összesen fele mondja azt, hogy az egyenlő munkáért egyenlő elbírálás elve nem érvényesül a munkahelyén, ebben kiugró többségben vannak a közigazgatásban dolgozók.

Hogy hová fordulhat valaki, ha a fenti problémákkal találkozik, arra az emberek kétharmada tud választ adni, és a válaszuk a legnagyobb arányban az, hogy a közvetlen vezetőjükhöz.

A válaszadók összességében tízfokú skálán 6,9-re értékelték a munkahelyük társadalmi elfogadáshoz való viszonyát. Arról, hogy kell-e elfogadó programokat indítani a munkahelyeken, 6,8-as lett az átlagpontszám, a válaszadók fele nagyon támogatja, 18 százaléka viszont egyáltalán nem.

A felmérésben ezer embert kérdeztek meg interneten, felugró pop-up ablakokkal július közepén, a válaszadást a 18 éven felüli, hazai, internetező lakosságra súlyozták. A válaszadók fele-fele arányban voltak férfiak és nők, 63 százalékban középfokú végzettségűek, korosztályt tekintve egyenletesen elosztva. 22 százalékuk budapesti, 18 százalék megyeszékhelyen él, 35 százalék városban, 25 községben. Túlnyomó többségben főállású munkavállalók. Csaknem harmadik magyar kis- vagy közepes vállalatnál dolgozik, másik harmaduk állami intézményben, multinál 19, magyar nagyvállalatnál 11 százalék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!