Húsz embert állítottak elő a bulinegyedben egy hétvégi razzia során

2021. november 24. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvégén húsz embert állítottak elő a bulinegyedben egy összehangolt rendőrségi akció során. Kábítószer birtoklásának gyanúja miatt tizenkettő embert, közbiztonságra veszélyes eszközök (kés, boxer, gázspray) birtoklása miatt két biztonsági őrt állítottak elő. Négy embert jogellenes belföldi tartózkodás miatt fogtak el, két embert pedig azért, mert körözték őket – írja a Police.hu.

November 20-án éjszaka Budapest V., VI. és VII. kerületében tartottak bűnmegelőzési és rendészeti akciót, amelynek célja a közbiztonság fenntartása, a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése, valamint a körözött és az erőszakos személyek elfogása volt. A rendőrök öt szórakozóhelyet ellenőriztek. Az akció eredményei:

  • Az ellenőrzött biztonsági őrök közül hat férfinak nem volt vagyonőri igazolványa, ketten pedig büntetőeljárás hatálya alatt álltak, így nem rendelkezhettek volna azzal; velük szemben közigazgatási eljárást indítottak.
  • A szórakozóhelyek környékén egy besurranó tolvajt is tetten értek.
  • Három emberrel szemben feljelentést tettek közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, illetve közlekedési szabálysértés miatt.
  • 17 taxist is ellenőriztek, akik közül három sofőr kapott helyszíni bírságot.
  • Maszk használatának elmulasztása miatt 128 embert figyelmeztettek.
  • Az egyik szórakozóhelyen a kábítószer-kereső kutya több helyiségben is drogot talált; az elsődleges adatok szerint marihuánát, heroint és amfetamint.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!