Kínai kémeket segíthet egy budapesti intézet Kína-szakértők szerint

2021. november 24. – 16:23

Másolás

Vágólapra másolva

Több cseh Kína-szakértő szerint kínai hírszerzőket segíthet egy budapesti tudományos intézet, írja a Hvg.

Egy Csehországban zajló közéleti botrány irányította rá a figyelmet, hogy több cseh Kína-szakértő is azt állítja, egy budapesti bázisú intézmény valójában egy tudományos műhelynek álcázott kémszervezet, a kutatóktól rendelt tanulmányok pedig valójában jelentések.

A lap szerint több ezer eurót fizet a budapesti, Kína–Kelet-Közép-Európai Intézet közép-európai akadémikusoknak, hogy tanulmányokat írjanak a saját országukban zajló politikai, gazdasági, társadalmi eseményekről. Ez önmagában nem lenne érdekes, de az agytrösztöt maga a kínai kormány finanszírozza, és a kínai hírszerzéssel is lehet kapcsolata.

A hazai közéletben legutóbb a Fudan egyetem esetleges budapesti megjelenése keltett hírszerzési, nemzetbiztonsági aggályokat, a kínai intézményt az Orbán-kormány akarja Magyarországra hozni. A Direkt36 korábbi cikkéből kiderült: a Fudan együttműködik a kínai hírszerzéssel, külön kémiskolát működtet, és a Kínai Kommunista Párt elitképzőjeként a Fudan tanárainak és hallgatóinak legalább negyede párttag.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!