Fél napon át bujkált Jakab a Bors szerint, a politikus szerint minden idők legmocskosabb kampánya zajlik

2021. november 23. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatja a Jakab Péter elleni háborúját a Fidesz-közeli Bors bulvárlap, kedd reggeli cikkükben arról írtak, hogy „kimenekítették élettársa lakásából a Jobbik elnökét”, aki „fél napon át bujkált”. Megkérdeztük Jakabot, aki szerint szokásos fideszes hazugságról van szó, amivel a propagandisták végrehajtják a kormány által beígért, minden idők legmocskosabb kampányát.

A Bors hétfőn indította az újabb háborúját Jakab ellen, „Miért bujkál új élettársával Jakab Péter?” címmel tettek közzé leleplezőnek szánt cikket arról, hogy a Jobbik elnöke egy lakásba ment be, majd jött ki onnan egy nővel, aki a lap szerint a szeretője. A fotókon és a közzétett videófelvételen Jakab és – a sajtó munkatársai által évek óta ismert – Molnár Enikő, azaz a Jobbik elnökének kabinetfőnöke szerepel. Jakab cáfolta, hogy bármi más lenne kettejük között munkakapcsolaton kívül, és közölte: perelni fog.

Kedden aztán újabb cikkel jelentkezett a bulvárújság, arról írtak, hogy Jakab kocsija „ahogy hónapok óta annyiszor, most is ott állt élettársa lakása előtt”. Azt is hozzátették, Jakab hónapok óta bujkál itt „élettársával, családját és a közvéleményt megtévesztve”. Egy videót is közöltek, amin Jakab kabinetfőnökét (a bulvárlap szerint élettársát) kérdezgetik arról, hogy a lakásban van-e Jakab, és hogy miért bujkálnak.

A kabinetfőnök arról beszélt, a lakást munkaügyekre használják, nemcsak ők, hanem a pártból mások is. Hozzátette: nincs a lakásában Jakab, a szóban forgó lakástól néhány lépésre van a pártelnök albérlete, és ezt bizonyára tudják a Bors munkatársai is, mert nemrég ott is kameráztak – mondta. A Bors embere azt vonja kétségbe, hogy miért itt, a másik lakásnál parkol a pártelnök kocsija, miért nem kicsit arrébb, az albérleténél. A kabinetfőnök szerint valószínűleg azért, mert itt talált parkolóhelyet, és amúgy sincs nagy távolság a két lakás között. Hozzátette: nagyon sokan szoktak feljárni a lakásba munkaügyben, de ez még nem jelenti azt, hogy neki bármilyen kapcsolata lenne ezekkel az emberekkel.

Aztán a Bors a kora reggeli fotók után közölt a cikkben délután fél háromkor készült fényképeket is, amelyeken az látszik, hogy Jakab távozik a lakásból. Majd egy videón arról kérdezik a Jobbik elnökét, hogy éjszaka szokott-e dolgozni a lakásban, és hogy hogyan van az, hogy szerintük este érkezik, reggel távozik a lakásból. Jakab azt mondta, akkor dolgozik, amikor munka van, ezért fizetik a választók.

Jakab: Minden idők legmocskosabb kampánya

A Fidesz holdudvarához tartozó Bors egyébként gyakran ráerősít a Fidesz üzeneteire, néhány példa az utóbbi időszakból:

Megkerestük Jakab Pétert, és arra kértük, reagáljon a Bors által bemutatottakra, a Jobbik elnöke a következőket küldte a Telex megkeresésére:

„Vasárnap éjszaka érkeztem meg Miskolcról, és miután nem volt parkolóhely az albérletem előtt, a tőlem kb. 3 percnyi sétára található Csóka utcán tettem le az autót, hogy onnan vigyék el másnap kereket cserélni. Az éjszakát az albérletemben töltöttem, ott adtam interjút fél nyolckor a Spirit Fm-nek, ezt követően mentem át a Csóka utcára, ahol a kabinetfőnökömmel és a választmányi elnökünkkel végeztük a napi teendőket, majd délután távoztunk. A ház előtt várakozó propagandistának pedig nagyon készségesen válaszoltam. Minden egyéb szokásos fideszes hazugság, amivel a propagandisták végrehajtják a kormány által beígért, minden idők legmocskosabb kampányát.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!