Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

„A források jó helyre mennek” – egymilliárd forint támogatást nyert el Mohács fideszes polgármesterének családi cége

2021. november 17. – 21:58

Másolás

Vágólapra másolva

582

Egymilliárd forint vidékfejlesztési támogatást nyert el Pávkovics Gábor Mohács fideszes polgármester családi cége – számolt be az RTL Klub Híradója.

A Baranya megyei közgyűlés jobbikos tagja, Schwarcz-Kiefer Patrik a megyei közgyűlés legutóbbi ülésén kérdezte a mohácsi polgármestert vállalkozása sikeréről. Pávkovics azt válaszolta:

„A források jó helyre mennek (…) A helyzet pikantériája, hogy én mint polgármester a magángazdaságban is szeretném a képességeimet kamatoztatni, és nem a városi, politikai kapcsolataim révén szeretném a családomat eltartani.”

A mohácsi polgármester azt is hozzátette, hogy az ő cége csak egyike a sok nyertes pályázónak. „Több mint ötezer gazda kapott vidékfejlesztési támogatást Baranya megyében” – mondta.

Az Agrárminisztérium az RTL Klub megkeresésére azt közölte, hogy a Vidékfejlesztési Program pályázatainak elbírálásánál, valamint a támogatások odaítélésénél sem a pályázó pártállását, sem a világnézetét nem vizsgálják. Megjegyezték, a támogatás 50 százalékos, így a pályázóknak jelentős önrészt kell előteremteniük. Eddig 229 ezer esetben ítéltek oda támogatást, összesen 2 ezer milliárd forint értékben.

Az RTL Klub korábban arról számolt be, hogy a Baranya megyébe jutó vidékfejlesztési támogatás csaknem egytizedét, összesen 10 és fél milliárd forintot négy olyan cég nyerte el, amelyek ügyvezetője Mayer István, Villány független polgármestere, aki részt vett a Fidesz által indított Stop, Gyurcsány!-kampányban.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 397,81 Ft
USD 367,02 Ft
További élő árfolyamok!