Márki-Zay szerint nem a benzinár befagyasztása a jó megoldás

2021. november 17. – 08:19

Másolás

Vágólapra másolva

Tartósan nem tartja szerencsésnek, ha az állam piaci folyamatokba avatkozik bele, és nem is a benzinár befagyasztásában látja a probléma megoldását Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt. A Blikknek adott interjújában a hódmezővásárhelyi polgármester az Egyesült Államokat hozta fel példaként, ahol azt látta, hogy „amikor felment a kétszeresére a benzin ára, az okos amerikaiak nagy autók helyett kisebbet vagy hibridet vettek, és nem egyesével, hanem akár hárman mentek együtt munkába”. A jövedéki adót szerinte lehet csökkenteni, de akkor meg kell mondani, honnan lehet annak a fedezetét elvenni.

Szóba került az is, hogy polgármestersége elején, amikor bekerült az addig tisztán fideszes önkormányzatba, rendszeresen letagadták a beszélgetéseiket, ezért többször diktafont rakott ki az asztalra, és közölte, hogy rögzít mindent. Ezeket végül azért nem hozta nyilvánosságra, mert az érintettek közül senki sem járult hozzá.

Márki-Zay azt mondta, most is dolgozik pl. az önkormányzatában Fidesz-aktivista, de szerinte ezzel nincs gond, mert politikai okból senkit sem különböztetnek meg vagy rúgnak ki. Ha már Fidesz: a miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy Hódmezővásárhelyen most is a fideszesek nyerik a legtöbb megbízást, csak a szabad verseny miatt lényegesen alacsonyabb áron, mint korábban. „Lázár János unokatestvérének az élettársa most 30 százalékkal olcsóbban működteti a városi kamerarendszert, mint amikor Lázár dönthetett róla. Egy ellenzékinek se éri meg abban reménykedni, hogy támogatásért cserébe zsíros megbízást kap.”

Meggyőződése egyébként, hogy a gazdasági elit vágyik arra, hogy tisztességes vezetése legyen az országnak. Ez úgy került szóba, hogy Bige László is támogatta a kampányát, de mint mondta, a nagyvállalkozó semmit sem kért cserébe.

Arra, hogy hogyan változott az élete miniszterelnök-jelöltként, Márki-Zay azt mondta: forradalmi változás valószínűleg nem állt be benne, testőre továbbra sincs. Kérdezték tőle, hogy érték-e támadások a gyerekeit, amire azt mondta, nyilván nem tett jó a gimnazista gyereke boldogságszintjének, amikor a református lelkész a reggeli áhítaton épp a polgármestert szidta, közvetlen inzultusról meg a Messengeren számolt be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!