S. Ábel diplomát szerzett a börtönben, a szakdolgozatát kézzel írta

2021. november 12. – 06:17

S. Ábel diplomát szerzett a börtönben, a szakdolgozatát kézzel írta
S. Ábel az ellene kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt indult büntetőperén, a budapesti Kúrián 2015. június 23-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Megszólalt a Blikknek a frissen szabadult S. Ábel. Elsőként a Telex számolt be arról, hogy miután három évig volt letartóztatásban, hétfőn szabadlábra helyezték a bombakészítéssel vádolt férfit.

„Májusban végre befejeztem az egyetemet, okleveles jogász szakképzettséget szereztem. Parancsnoki engedélyt kaptam rá, a záróvizsgát Skype-on keresztül, a börtönből teljesítettem. Mostantól dr. S. Ábel a nevem”

– mondta a lapnak.

Nem kapott számítógép-használati engedélyt, ezért a szakdolgozatát kézírással készítette el, amit hazaküldött, a szülei pedig begépelve továbbították.

S. Ábel neve korábban több büntetőügyben is felmerült.

  • 2010-ben egy internetre feltöltött videóból az derült ki róla, hogy a külföldi iskolai lövöldözések hatására verseket ír. Ezekben arra is utalt, hogy megölne 22 embert, aztán magával is végezne. Összeférhetetlenség miatt az ebben az ügyben indult bírósági eljárást meg kellett ismételni: a Kúria 2017-ben emberölés előkészületében mondta ki bűnösnek, és jogerősen két és fél évre ítélte.
  • Eljárás indult ellen azért is, mert 2013-ban bement a Móricz Zsigmond körtéren egy fegyverrel a McDonald’s-ba, és többször belelőtt a mennyezetbe. 2015-ben lőfegyverrel való visszaélés és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntettében mondták ki bűnösnek, és jogerősen négy és fél évre ítélték. Büntetésének kétharmadát gyakorlatilag az előzetes letartóztatásban és házi őrizetben kitöltötte, így 2017 márciusában szabadon engedték.
  • Ezután fogták el 2017-ben robbanószerrel visszaélés és rablás előkészületének gyanújával. Egy barátjával folytatott beszélgetésből ugyanis arra lehetett következtetni, hogy prostituáltak kirablását is tervezte. Ez végül a gyanúsítások között nem szerepelt.
  • S. Ábelt 2018 augusztusában nagy értékre elkövetett csalás bűntette miatt két év felfüggesztett börtönre ítélték, mert kétszer is hamisított átutalási megbízásokat adott le két fővárosi bankban.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!