Ha postán szeretne ajándékot küldeni karácsonyra, érdemes december 20-ig feladni a csomagot

2021. november 12. – 12:21

Másolás

Vágólapra másolva

Megemelt létszámmal készül a Magyar Posta a karácsonyi rohamra, de kölcsönzött munkaerőt is alkalmaznak a logisztika területén. Erről beszélt Panulin Ildikó az Infostartnak.

A szóvivő azt mondta, a nagyobb webshopok általában már november második felétől megkezdik az akcióikat, és decemberig nincs megállás. A posta napi szinten a legtöbb csomagra december közepén számít, és úgy kalkulálnak, hogy idén is rekordot fognak dönteni. Ebben az időszakban több futárnál lesz bankkártyás fizetésre alkalmas POS-terminál, illetve a kézbesítést segítő DPA-k modernizálása is folyamatban van.

A Magyar Posta arra kéri az ügyfeleit, hogy a karácsonyra szánt küldeményeket legkésőbb december 20-ig adják fel a postákon, mert csak így tudják biztonsággal garantálni, hogy az megérkezik a címzetthez.

Bár idén december 24-e péntekre esik, az már nem számít munkanapnak, a futárok december 23-a estig kézbesítik a csomagokat. Akit nem találnak otthon, de kap róla értesítést, december 24-én még a nyitva tartó postákon át tudja venni a küldeményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!