Vidnyánszky Attila színházba hívta Demeter Szilárdot, aki viszolyog a légkörétől

2021. november 12. – 09:47

Másolás

Vágólapra másolva

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Demeter Szilárd a Telexnek adott interjújában azt mondta, a kortárs irodalom 80 százalékát kikukázná. Nagy felháborodás kísérte a szavait, tiltakozott többek közt Závada Pál és Péterfy Gergely is.

Demeter most a Blikknek azt nyilatkozta, azért nem kért bocsánatot, mert többen vannak azok, akiket felszabadított a megállapításával. Sokan felhívták, akik egyetértettek vele.

„Ha képmutatóan elbeszélünk a lényeg mellett, attól nem lesz jobb a kortárs magyar irodalmi élet” – jelentette ki.

Parti Nagy Lajost ezúttal is kiemelte, mert 90 millió forint támogatást kapott tőlük, és szerinte ezért joggal elvárható, hogy minőségi irodalmat alkosson.

A nagy visszhangot kiváltó nyilatkozata után nem hívta fel őt Orbán Viktor miniszterelnök. Három évvel ezelőtt elfogadta a stratégiáját, azóta nem beszéltek róla. A Nemzeti Színház igazgató, Vidnyánszky Attila viszont felhívta, és meghívta a színházába. Magánéleti oka van annak, hogy Demeter 1998 óta nem szívesen jár színházba. Nem a művészekkel van baja, hanem a légkörrel. Az nem derült ki, hogy valamelyik konkrét darabot ajánlotta-e neki Vidnyánszky. „Meglátjuk” – ennyiből kell megfejtenünk, vajon ott lesz-e valamelyik előadáson.

A sok fiatal tehetséges zenész közül Gerendás Danit emelte ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!