Gulyás csak feltételezéseket lát a Martos Dániel-ügyben

2021. november 11. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

A 444 újságírója a Martos Dániel-féle ügyre kérdezett rá, arról érdeklődött, folyik-e valamilyen vizsgálat. A miniszter arról beszélt, minden közbeszerzésnek megvannak a kritériumai, a miniszter reméli, hogy az érintett szervezetek ennek megfelelően jártak el.

Ha valóban fennáll a gyanú, akkor büntetőfeljelentést kell tenni – mondta Gulyás. Nem látja a miniszter, hogy hol lenne ebben a kormány szerepe. Csak feltételezések vannak, semmilyen érdemi gyanú nincs. Ha a cég bármilyen közterhet nem fizetett meg, vagy hasonló törvénytelenséget követett el, akkor eljárást kell indítani. De a konkrét esetben nem lát ilyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!