Kizárták az MSZP-ből a tatabányai képviselőt, aki többször is a Fidesszel együtt szavazott

2021. november 10. – 12:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP elnöksége felfüggesztette, majd pedig az etikai bizottság kizárta a pártból Fekete Miklós tatabányai önkormányzati képviselőt, mert többször is a Fidesznek kedvezően szavazott a közgyűlésben, írja a 444. Az eljárást Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese kezdeményezte.

Fekete Miklós november 15-ig fellebbezhet a döntés ellen, de Gurmai Zita azt mondta a lapnak, nem hiszi, hogy változna a helyzet. „Aki a Fidesszel együttműködik, az elárulja nemcsak a saját pártját, de a szövetségeseit is, és veszélyezteti a kormányváltást, ezt pedig sem helyben, sem országosan nem tűrjük el” – írta korábban Fekete Miklós ügyéről.

Szeptemberben bomlott fel Tatabányán az ellenzéki pártok egysége, miután kilépett a közös frakcióból Szücsné Posztovics Ilona polgármester és három képviselő, hogy új frakciót hozzanak létre. A polgármester azzal indokolta a döntést, hogy az MSZP-s Fekete Miklós és Nagy Béla, valamint a DK-ból júliusban távozó Hoffer Dávid képviselők szavazataikkal a Fidesz–KDNP-frakció érdekeit támogatták.

Az MSZP-ből kizárt Fekete Miklós, tatabányai önkormányzati képviselő – Fotó: Fekete Miklós Facebook-oldala
Az MSZP-ből kizárt Fekete Miklós, tatabányai önkormányzati képviselő – Fotó: Fekete Miklós Facebook-oldala

Erre több példa is volt. Legutóbb a Fidesz javaslatára visszahívták az egyik önkormányzati cég igazgatóságát, az ügydöntő felügyelőbizottság elnöke pedig Fekete Miklós lett. A leváltott igazgatót a polgármester nevezte ki, miután elmondása szerint visszásságokat találtak a cég átvilágításakor. Máskor azt fúrták meg Fekete segítségével, hogy a polgármester társügyvezetőt nevezzen ki az Agora nevű önkormányzati cég élére, ahol szintén törvénytelenségre utaló jeleket találtak.

Fekete Miklós alpolgármesterként kezdte a ciklust, de megromlott a viszonya Szücsné Posztovics Ilonával, így elvesztette pozícióját. Addig ő vezette az ellenzéki pártok közös frakcióját is, de a történtek után lemondott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!