Érdekesen építik a kerékpárutat Zsadányban

2021. november 10. – 14:32

frissítve

Érdekesen építik a kerékpárutat Zsadányban
Zsadány, épülő kerékpárút – Olvasónk fotója

Másolás

Vágólapra másolva

Benne maradtak a villanyoszlopok az épülő zsadányi kerékpárútban, de nem lesz mindig így.

Olvasónktól több érdekes fotót kaptunk a Békés megyei Zsadány kerékpárútjának építéséről, ahol általános ámulatra több ponton benne maradtak az útalapban a villanyoszlopok.

Megkerestük Dudás Árpádot, a község polgármesterét, aki korábban a helyi lapban elmondta, hogy az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként csaknem 120 millió forintot nyert bicikliút építésére.

Már a tervezett nyomvonal kitűzésekor látszott, hogy várhatóan több villanyoszlopot át kell helyezni az építkezés során. Ehhez képest, úgy tűnik, kicsit előreszaladt a kivitelezés, így állt elő a jelenlegi fura állapot.

Szóval arról érdeklődtünk a polgármesternél, hogy így fogják leaszfaltozni az utat, vagy esetleg kiemelik az alapból, és odébb rakják az oszlopokat.

Zsadány, épülő kerékpárút – Olvasónk fotója
Zsadány, épülő kerékpárút – Olvasónk fotója

Dudás Árpád a következőket közölte az üggyel kapcsolatban: a kerékpárút-építésről a helyi lap több cikkben adott tájékoztatást, ezekben a cikkekben le is van írva, hogy több villanyoszlopot is át kell helyezni.

„Ez az áthelyezés sajnos a mai napig nem történt meg így azon a szakaszon nem is lehet az aszfaltozást elvégezni, ami éppen november 10 én kezdődik”

– írta a polgármester.

Végül hozzátette: nem gondolta, hogy van épeszű ember, aki azt feltételezi, hogy az oszlopok a kerékpárútban maradnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!