Egyedülálló csuklós busz győri tesztüzemben

2021. november 10. – 12:26

frissítve

Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Racionális átmenet a dízel és az e-mobilitás korszaka között: ma bemutatták a világ legkönnyebb 18 méteres kategóriájú csuklós autóbuszát, a Mosonmagyaróváron és Győrben gyártott Credobus Econell 18 Next-et. Ezzel újraindul az évek óta szünetelő magyar csuklósbusz-gyártás. Győrben a helyi közlekedésben vasárnapig tart az utasforgalmi tesztelése.

Rendhagyó helyszínen, a győri Dunakapu téren, a termelői piacon árulók mellett mutatták be szerdán az új csuklós buszt. Dr. Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója a magyar fejlesztést, a kiemelkedő konstruktőri munkát és s javarészt Győr-Moson-Sopron megyei beszállítói bázist méltatta. A Credobusokat gyártó, győri-mosonmagyaróvári Kravtex-Kühne Csoport közel két év alatt, kizárólag saját forrás felhasználásával fejlesztette ki az új típust. Világszinten is ez az egyetlen ilyen kerékrendszerű csuklós busz, a jármű mindhárom futóműve 19,5 colos átmérőjű kerekekhez méretezett – ez optimalizációt és tömegcsökkentést tett lehetővé, így saját tömege a megszokott 17-18 helyett mindössze mintegy 14 tonna. A jármű a világ legkönnyebb, 18 méteres kategóriájú csuklós autóbusza, „ezt senki nem tudta cáfolni, nem találtak még hasonló terméket” – mondta Krankovics.

Győrben mutatták be a Kravtex új fejlesztését, a kategóriájában legkönnyebb csuklós buszt – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Győrben mutatták be a Kravtex új fejlesztését, a kategóriájában legkönnyebb csuklós buszt – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

Az új Econell kategóriája legkedvezőbb üzemanyag-felhasználású, és legalacsonyabb fajlagos szén-dioxid-kibocsátású (évente mintegy 20 ezer tonnával alacsonyabb) dízel csuklós busza – hangzott el. Évente buszonként 15 százalékos üzemanyag-megtakarítás érhető el vele, mely az üzemeltetőnek több száz millió forintos megtakarítást jelenthet. Tormássy Attila értékesítési és marketing vezető szerint a jármű „racionális átmenet a dízel és az e-mobilitás korszaka között.”

A gyártó azt ígéri, a busz minden költségtényezőben kedvezőbb lesz versenytársainál, beleértve a vételárat is, ráadásul akár 25 százalékkal magasabb ülésszám mellett is nagyobb befogadóképességgel rendelkezik azoknál.

A bemutatón elhangzott: USB-töltőpont, utasszámláló, kamera, automata tűzoltó-berendezés is a felszerelés része, ráadásul a klímát UV-C légsterilizátorral szerelték fel, ami a járvány elleni védekezésben segíthet.

Dézsi Csaba András győri polgármester jelezte, számos lépést tettek, hogy Győr zöld város legyen, s ennek a busznak a kisebb károsanyag-kibocsátása is ezt bizonyítja. A győriek november 14-ig a Volánbusz helyi járatain tesztelhetik járművet, melynek szóló változata várhatóan 2022 második felében mutatkozik be Econell 12 Next néven.

A Credobusnál évente mintegy 300 darab autóbuszt gyártanak, amely a cégcsoporton belül körülbelül 600, a magyar beszállítóknál pedig további 150 munkahely megtartását biztosítja. Mosonmagyaróváron a festett-fényezett vázszerkezet és a fém alkatrészek szettjei készülnek, Győrben pedig az összeépítés és készre szerelés zajlik. „Idén 420 járművet adtunk át a Volánbusznak” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Az Econell 12 Next utastere – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex
Az Econell 12 Next utastere – Fotó: Cséfalvay Attila / Telex

A Kühne-Kravtex csoport eközben tovább építkezik Mosonmagyaróváron. Az öntödei rekonstrukció mellett 2022 elején elkészül az új mosonmagyaróvári autóbuszgyár harmadik üteme. A 2 milliárd forintos beruházáshoz 470 millió forint kormánytámogatást kaptak. A több mint 20 ezer négyzetméteres létesítmény az egyik legnagyobb lesz a kelet-közép európai régióban. Az új gyártóhellyel a cégcsoport gyártókapacitása 2022-től évente 1000 darabra növekszik. A Kravtex-Kühne Csoport a Credobus buszainak köszönhetően mára az egyik legnagyobb, hazai tulajdonú iparvállalattá vált. A cégcsoport eddig több mint 2500 autóbuszt gyártott, járművei részaránya a Volánbusz körülbelül 5500-as helyközi flottájában meghaladja a 40 százalékot.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!