Zavarta apósa alkoholizmusa, ezért fagyállóval töltött sörösüveget adott neki ajándékba

2021. november 10. – 05:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sokkal azután lett rosszul egy szarvasi férfi, hogy megitta a születésnapjára kapott sört. A felesége mentőt hívott, és kórházba szállították, ahol 12 nap múlva meghalt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói később kiderítették, hogy nem sör volt az üvegben, hanem fagyálló.

Előállították az elhunyt férfi vejét, aki a kihallgatáson elismerte, hogy ő mérgezte meg az apósát.

Ezt azzal indokolta, hogy zavarta apósa alkoholista életmódja, és eldöntötte, hogy valahogy eltávolítja őt a családból.

Azt gondolta, az nem fog kiderülni, ha megmérgezi, ezért egyik ismerősétől kért fagyállót, beletette egy csatos sörösüvegbe és a palackot becsomagolta. Egy cédulára pedig ráírta, hogy születésnapja alkalmából fogadja szeretettel, majd két keresztnévvel alá is írta a jókívánságot.

Az előállított 35 éves szentesi férfi – Fotó: police.hu
Az előállított 35 éves szentesi férfi – Fotó: police.hu

Miután elkészült a csomag, elment az apósához és amikor átadta neki, azt mondta, hogy az ajándék a postaládája előtt volt, és ő csak felvitte a lépcsőházból, ha már meglátta, hogy ott van. Másnap aztán kíváncsiságból felhívta a felesége szüleit, és az anyósa rögtön mondta neki, hogy a férje rosszul lett és kórházba került. A férfi a kihallgatáson azt állította, ekkor már megbánta, amit tett, szerette volna, hogy a felesége édesapja meggyógyuljon, de tizenkét nap múlva meghalt.

A 35 éves szentesi férfit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.