Két év felfüggesztettet kapott a férfi, akinek levágta a vonat a lábait, az ítélet szerint milliárdos biztosítási csalás volt a baleset

2021. november 8. – 10:59

Másolás

Vágólapra másolva

A bíróság nem jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte azt a férfit, akinek egy vonat levágta a lábait, ám aztán gyanús lett a biztosítóknak, és később a hatóságoknak is, hogy talán szándékosan tette a biztosítási összeg miatt, írta a Blikk.

A baleset hét éve volt, a vád szerint a nyírkátai férfi, Cs. Sándor, 2013-ban és 2014-ben több, magas kockázati fedezetű élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött különböző biztosítótársaságoknál azért, hogy később saját magát megsebezve biztosítási összegeket vehessen fel.

A férfi – szintén a vád szerint – 2014. július 30-án a kalauz indítási jelzése után Nyírcsászáriban szándékosan bemászott a vasútállomásról éppen induló vonat utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, az induló vonat kerekei pedig átmentek a lábán.

Ezt a vádiratot látta alátámasztottnak a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amely két év börtönre ítélte a férfit, a végrehajtást két évre felfüggesztve.

A Blikk beszámolója szerint a nyírkátai férfi Mátészalkáról távmeghallgatás útján vett részt az ítélethirdetésen.

A férfi a nyomozásban azt vallotta, hogy az állomáson leszállt a vonatról, majd a sín mellett ment, amikor üvegdarabokon megcsúszott, elesett, és beesett az induló vonat alá.

A férfi mindkét lába olyan súlyosan roncsolódott, hogy azokat térdtől amputálni kellett. A baleset után a felesége 2014. augusztus 1-jén a biztosítóknak bejelentette az eseményt, ám a legtöbb biztosító csalás gyanúja miatt nem fizetett, a „veszélyeztetett kárérték” közel 1 milliárd forint, írta a Blikk.

Az ügyről az Indexben, akkori munkahelyünkön írt Dezső András részletes cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!