Hajlandók-e eljárni Kósával szemben? – kérdezte a Jobbik a kormányt

2021. november 8. – 16:16

Másolás

Vágólapra másolva

A jobbikos Szilágyi György nyitotta az azonnali kérdések óráját. A Pegasus szoftverről kérdezte volna Pintér Sándort, de ő nem volt az ülésen, így Kontrát Károly válaszolt helyette.

Szilágyi arról beszélt, „azt tudjuk, hogy törvénytelenül” figyeltek meg újságírókat és ellenzéki politikusokat a Pegasus szoftverrel, és aztán jött Kósa Lajos, aki azt mondta, hogy a Belügyminisztérium vette meg a szoftvert, ezzel pedig Kósa minősített adattal való visszaélést követett el. „Hajlandóak-e eljárni Kósával szemben, és lesz-e ennek következménye?” – kérdezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!