Vadai: Kósa rosszul tudja, nem a Belügyminisztérium, hanem más vette meg a Pegasus kémszoftvert

2021. november 4. – 22:51

Másolás

Vágólapra másolva

Kósa Lajos rosszul tudja, mert nem a Belügyminisztérium (BM) vett a Pegasus nevű izraeli kémszoftverből, és Pintér Sándor vizsgálatot fog indítani, hogy Varga Judit szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el – mondta Vadai Ágnes DK-alelnök az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Kósa Lajos csütörtökön mondta azt egy sajtótájékoztatón, hogy a kormány – egész pontosan a BM – vásárolta meg a szoftvert. Stummer János, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke erre azt mondta, hogy ugyan meg tudja erősíteni, amit Kósa mondott, de a minősített adattal való visszaélés miatt akár 3 év letöltendőt is kaphatnak.

Vadai az Egyenes Beszédben azt mondta, hogy Pintér Sándor meghallgatásán – aminek jegyzőkönyvét 2050-ig titkosították – nem az hangzott el, hogy a BM vette volna meg a szoftvert, azt azonban nem mondhatta el, hogy ki írta alá a szerződést magyar oldalról.

Vadai azt is aggályosnak találta, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter helyett Völner Pál államtitkár hatásköre és felelőssége a lehallgatási engedélyek aláírása. Szerinte Pintér Sándor belügyminiszter ki fogja vizsgálni, hogy Varga szabálysértést vagy bűncselekményt követett-e el azzal, hogy az államtitkárnak delegálta a feladatkört, ugyanis Vadai, illetve a nemzetbiztonsági törvény szerint az igazságügyi miniszternek nincs joga ezt a feladatot másnak tartósan kiadni.

Vadai értelmezése szerint arról lehet szó, hogy például betegség vagy távollét esetén egyszer-egyszer kiadja másnak a feladatot, de hosszú távon ez nem megengedett.

„Ez most már letagadhatatlan – bárhogy is próbálta maszatolni a kormány –, hogy ez van”

– jelentette ki Vadai.

Arra is utalt – bár ehhez forrásként csak „sokfelől kapott információkra” hivatkozott –, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM) is köze lehetett a Pegasus beszerzéséhez. Egyrészt azért, mert a minisztérium alá tartozó Információs Hivatal pont egy olyan szerv, ami használhatta a kémszoftvert, másrészt mert ő úgy tudja, hogy a KKM-nek is köze van a dologhoz.

„Még érhet bennünket – mármint engem nem, mert a bizottsági ülésen én hallottam –, vagy az állampolgárokat érheti meglepetés a tekintetben, hogy ki kivel szerződött”

– zárta Vadai Ágnes a beszélgetést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!