Index: Budapest vezetése eladná a városházát – Karácsony Gergely: Ma olvastam utoljára Indexet
2021. november 4. – 09:11
frissítve
A főpolgármester szerint fake news az egész. Lapunknak ezt erősítette meg Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is.
Az Index arról írt, hogy a főváros vezetése eladná a városházát.
Karácsony Gergely főpolgármester erre így reagált a Facebookon:
„Ma olvastam utoljára Indexet.”
Részletesebben pedig ezt mondta:
„Az index.hu-t sajnálatos módon elérte a fake news korszelleme. A kissé szokatlan módon a főszerkesztő által személyesen jegyzett cikk – a sajtóetikai szabályokat megsértve, a reakciót be sem várva – ma reggel háromnegyed nyolckor úgy került ki vezető anyagként a portálra, hogy mindössze húsz perccel azelőtt kérték egyáltalán a Fővárosi Önkormányzat nyilatkozatát.
A cikkből persze kiderül, hogy a szerző tényállítása mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében »a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök«️ megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. Nos, nem tudjuk, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek. Annyit vagyunk kénytelen megjegyezni, hogy a cikk szerzője összekeverte a NER-t és a Fővárosi Önkormányzatot: mifelénk nem üzleti körök határozzák meg a vagyongazdálkodási döntéseket.
A Fővárosi Önkormányzat a Városháza ingatlanegyüttesével kapcsolatban számos döntést hozott a közelmúltban, így a Merlin Színház épületének felújításáról és a Városháza Park tervpályázatának kiírásáról. Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.”
Igyekeztünk mi is megkérdezni, hogy mi lehetett egyáltalán a cikk alapja, a hír mennyire lehet megalapozott. Arról ugyan valóban hallottunk, hogy az egykori invalidus kórház épülete nem a legalkalmasabb a városvezetésre, vagyis akár lehetne is az értékesítésben ráció, ugyanakkor a műemlékvédelem alatt álló épület piacra dobása egyáltalán nem ilyen egyszerű. Az illetékes kormányhivatal engedélyéhez kötött, amely aligha adna zöld lámpát, legutóbb azt sem sikerült a városvezetésnek keresztülvinnie, hogy az épület egy részében hajléktalanszálló működhessen.
Frissítés: Időközben elértük Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest, aki elmondta, hogy hosszabb távon is a Városházával terveznek. Jelenleg éppen három projekt is zajlik az épületben
- a Merlin újranyitása
- a Városháza Park tervpályázata már átment a közbeszerzési bizottságon, ehhez már bizonyos munkálatok(tetőjavítások) is zajlanak,
- a Budapest Galéria kiállítótermei is készülnek a Városháza földszinti részén.
Azt a főpolgármester-helyettes nem érti, hogy a főszerkesztő által jegyzett cikk írásakor miért nem várta meg az Index, hogy megírhassák, hogy a felvetés alaptalan, így ezt valamilyen politikai célú vakrepülésnek gondolják a fővárosnál.