Összesen 30 százalékos béremelést kaphatnak az állami egyetemek oktatói

2021. november 3. – 14:30

Másolás

Vágólapra másolva

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata az állami fenntartású egyetemek esetében is megteremti a kétszer 15 százalékos béremelés jogszabályi hátterét – olvasható a minisztérium közleményében. Ha a parlament megszavazza a javaslatot, akkor egy hónapra rövidülhet le a külföldön szerzett diplomák hazai elismerése, és a doktori képzés is rugalmasabbá válhat azzal, hogy a javaslat szerint a mesterképzés utolsó évével párhuzamosan is elvégezhető lesz.

A törvénymódosítási kezdeményezés az alapítványi és egyházi felsőoktatási intézményekhez hasonlóan az állami fenntartásúakban is megalapozhatja az idén ősszel és jövő januárban két ütemben megvalósuló, harminc százalékot meghaladó béremelést – írja az ITM. A minisztérium szerint a parlamenti elfogadással a külföldön végzett magyarok diplomáinak elismerése egy hónapra rövidülhet le, és a kormány dolgozik azon, hogy a folyamatot ingyenessé tegye.

Ha a javaslatot megszavazza a parlament, akkor Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemként működhet tovább a Testnevelési Egyetem, a Debreceni Egyetem bázisán pedig létrejön a Nemzeti Oltóanyaggyár.

A közlemény szerint a kormány eddig sosem látott összegeket fordít a hazai felsőoktatásra: 2021-ben a GDP közel 1,3 százaléka hasznosul az egyetemeken.

Az ELTE egyik oktatója nyáron tette közzé a Facebookon, hogy mennyit keres, fizetési számláján 542 euró, vagyis 192 506 forint szerepelt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, hogy szeptember 1-jével 15 százalékos, január 1-jével újabb 15 százalékos fizetésemelés lesz az állami fenntartású egyetemeken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!