Gulyás Gergely koronavírusos

2021. október 31. – 19:36

frissítve

Gulyás Gergely koronavírusos
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2021. október 28-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A mai napon a Miniszterelnökséget vezető miniszteren influenzaszerű tünetek miatt elvégzett koronavírus teszt pozitívnak bizonyult, írja a Miniszterelnökség vasárnapi közleményében.

A közlemény szerint Gulyás Gergely az ilyenkor kötelező vizsgálatok elvégzése után az előírásoknak megfelelően házi karanténba vonult. Munkáját – amennyire a körülmények engedik – otthonról végzi majd.

„Annak köszönhetően, hogy az oltottság az elérhető legnagyobb védelmet biztosítja, a koronavírus-fertőzés a Miniszterelnökséget vezető miniszternél komolyabb tüneteket nem mutat”

– áll a közleményben.

Gulyás Gergely az egyik állandó résztvevője a csütörtökönként tartott Kormányinfónak, ahol a miniszter személyesen válaszol az újságírók kérdéseire. Az október 28-i Kormányinfón is részt vett, ahol többek között járványügyi korlátozásokat jelentett be.

Az egy héttel korábbi, október 21-i Kormányinfón azt is elmondta, hogy a két Szputnyik-oltása után harmadiknak egy Janssent kapott. A harmadik oltásának fajtája azért is érdekes, mert a hivatalos, koronavírus-információs kormányzati oldalon megjelent táblázat szerint a Szputnyikra a Pfizer, Moderna, Sinopharm, vagy megint Szputnyik vakcinák ajánlottak, a Janssen nem szerepel a listában.

Gulyás válaszát, amiben többek között elmondja, hogy két orvost is megkérdezett a harmadiknak beadott Janssenről, 1 óra 48 perctől ebben a videóban lehet megnézni:

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Gulyás a csütörtöki németországi látogatása után betegedett meg. A miniszter Münchenben az utolsó bajor uralkodó, a sárvári birtokán elhunyt III. Lajos halálának századik évfordulóján tartott megemlékezésen vett részt.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!