Kóka Jánossal parolázott Szijjártó, miután bejelentették, hogy állami támogatásból építenek magánkórházat
2021. október 29. – 16:03
frissítve
A Gyurcsány-kormány egykori gazdasági és közlekedési miniszterével, Kóka Jánossal kötött megállapodást Szijjártó Péter. A Doktor24 nevű magánegészségügyi szolgáltató 3 milliárd forintos újbudai beruházásához 287 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyújt az állam. Kóka a Doktor24 Medicina Zrt. elnökeként fogadta a külügyminisztert és Simicskó István KDNP-s országgyűlési képviselőt az egészségügyi szolgáltató újbudai komplexumában.
A találkozóról Szijjártó egy videót is közzétett Facebook-oldalán, amelyet megnézve – úgy tűnik – kitűnően szót értett egymással az SZDSZ volt elnöke és a Fidesz-KDNP két képviselője. Kóka még egy viccesnek szánt anekdotát is elmesélt vendégeinek a makett felett állva, bár Simicskó arckifejezését nézve nem teljesen biztos, hogy ő értette a viccet. Kóka azt mondta, Nyugat-Európában és Amerikában megtanulta, hogy a templomnak, a kórháznak és a McDonald's-nak mindig stratégiailag megközelíthetőnek kell lennie.
Később aztán egy diagnosztikai eszközt is bemutatott a két képviselőnek, amely segítségével egy műtét során elmondása szerint „már akkor látod, hogy mi van a mélyben, amikor még csak vágsz, és ki se nyitottad.” Ezzel jelentősen meg lehet rövidíteni egy idegsebészeti műtét időtartamát.
A Doktor24 egy új, 3000 négyzetméteres klinikai központot épít, 25 rendelővel és 36 ággyal. A 3 milliárd forintos beruházáshoz az állam 287 millió forintos támogatást nyújt. Szijjártó arról beszélt az MTI beszámolója szerint, hogy a magyar egészségipar jelentősen hozzájárult a gazdaság bővüléséhez a járvány alatti nehéz időszakban is. A szektor teljesítménye tavaly 10, az idei év első felében 16 százalékkal nőtt.