Tizedik évét kezdi a mindennapos testnevelés, megnéztük, milyen hatása volt

2012 szeptemberétől a magyar iskolákban felmenő rendszerben vezették be a mindennapos testnevelést, ami az addig jellemző heti 2-3 tornaórát emelte 5-re. Az intézkedéstől azt várták, hogy egészségesebbé válik tőle a társadalom, ami nyilvánvalóan nagyon hosszú távú terv és reménybeli hatás, ami csak jóval később lesz mérhető (ha egyáltalán az lesz, hiszen a mozgás csak egy a sok egészségbefolyásoló tényező közül). Tíz év azonban elég arra, hogy a közvetlen hatások egy részét már láthatóvá tegye.

Annak idején, tíz éve, a bejelentés hallatán nagy volt a berzenkedés a tanárok és a szülők között, azzal viszont mindenki egyetértett, hogy nagyon mozgásszegény életmódot élnek a gyerekek, és ezen változtatni kell. A kormányzati válasz erre a tornaórák számának megemelése volt. A kezdeti sokk után az iskolák nagyon eltérő stratégiákat dolgoztak ki, azóta is legendaszámba mennek az írásbeli testnevelés dolgozatok, és az iskolai folyosókon tartott tesiórák. Azóta eltelt kilenc év, volt idő hozzászokni a rendszerhez – megkérdeztünk néhány szülőt az aktuális megoldásokról.

• Budapest 12. kerületi általános iskola, 3. osztály: „Mind az 5 tesit megtartják a rendes órarendben, a járvány alatt kint tesiztek a közeli parkban. A sulis sportszakkört nálunk nem számítják bele a heti 5 órába.”
• Székesfehérvár, gimnázium, 10. osztály: „Az ötből két tesióra kiváltva hétvégi, kötelezően ajánlott kirándulással, túrával. Évi 2-3 hétvége érintett, szerintem ez elfogadható megoldás.”
• Budapest 11. kerületi általános iskola, első osztály: „Nálunk nincs elég kapacitás: amikor rossz volt az idő, és nem tudtak kimenni az udvarra, 5-ből kétszer rajzfilmet néztek.”
• Dunántúli nagyvárosi általános iskola, 6. osztály: „A suli profilja ötödikben néptánc, hatodikban úszás; ezeket beleszámolták a tornaórákba, és mind az öt tornaórán részt kell venniük, még az igazolt sportolóknak is.”
• Budapest 16. kerület, alsósok: „Nagyobb és kisebb tornaterem, az udvaron focipálya és trambulin, plusz füves tér a suli előtt. Az osztály, ami nem fér be a tornaterembe, a téren tesizik. Ha nagyon alkalmatlan erre az időjárás, az osztályteremben maradnak, és táncolnak a padon, vagy a folyosón aktívkodnak. Harmadiktól heti egy úszás van.”
• Szigethalom, általános iskola, 2. osztály: „Hetente 2-3-szor szoktak tornateremben tornázni, a többin kimennek az udvarra”
• Bács-Kiskun megyei falu, 6. osztály: „Az iskola teljes létszáma 50 fő. Jó idő esetén az udvaron vagy a közeli focipályán tornáznak, rossz időben a pár száz méterre lévő faluházba mennek át. Ilyenkor kapkodni kell, mert a szünetből veszi el az időt a két épület közti ingázás. Az iskola jövőre kap tornacsarnokot, pályázat keretében.”
• Budapest 2. kerületi általános iskola, alsósok: „Nálunk 2-3 órát tesiznek bent, a többi órán kimennek az udvarra, át se öltöznek tornaruhába. Úszni a harmadikosok járnak a dupla tesióra keretében.”

A kép változatos, akár egy tornasor. A szülők mellett testnevelő tanárokkal is beszéltünk, és kiderült, hogy a legritkábban sikerül a hagyományos délelőtti órák közé beszuszakolniuk a plusz két tornaórát, különösen felső tagozatban és a középiskolákban. A tanárok többsége 3+2 órás rendszerben készíti el a tanmenetet: három órában adják le a tananyag törzsrészét, a másik két óra többnyire rekreációs vagy házon kívüli dupla óra, gyakran a nap második felében. Volt olyan tanár, aki kilenc év után sem látja forradalminak a változást, és olyan is, aki ma már nem is érti, hogyan tudott régen mindössze heti három tornaórával dolgozni. A heti öt óra hatásait ugyanakkor mindannyian elég hamar érzékelték.

„Kétkedve fogadtam a hírt, de pár hónap múlva már látszott a különbség a gyerekek mozgáskészségében”

– mondta nekünk egy testnevelő tanár, aki egy budai kerületi iskolában tanít felső tagozaton. Szerinte mindenképp jót tesz a gyerekeknek, hogy két mozgás között nem telik el hosszú idő, folyamatosan kapja a terhelést a test. Más szaktanártól azt hallottuk, hogy jól jött, hogy öt tornaórán ideálisan fel tudja építeni a terhelés – pihenés – játék arányát, és azt látja, hogy gyorsan megerősödtek a gyerekek, az egészen kicsiknek pedig megnőtt a kedvük az irányított játékokhoz.

Az elv és a törekvés tehát jó, a gyerekekre is jó hatással van a mindennapos testnevelés, hát akkor hol itt a gond? Ott, hogy kilenc évvel a bevezetés után még mindig akadályokba ütköznek a tanárok, amikor a jó elveket át kell ültetni a gyakorlatba.

Iskolaudvarok, parkok, zugok, uszoda

A heti két-három testnevelésórátötre emelő döntés még a korábban a foci-kézi-kosárlabda szentháromságban élő tesitanárokból is előhozta a kreativitást. Több, általunk megkérdezett tanár szerint nagyon sok múlt és múlik most is a találékonyságon: „Le kell adnod a NAT-ot, és idomítanod kell a saját infrastrukturális lehetőségeidhez” – mondta egy kis létszámú budapesti alapítványi iskolában tanító testnevelő. „Nálunk sem adott minden lehetőség, de megoldjuk azzal, ami van. Sokszor megyünk ki a közeli parkba, bevezettem a gördülősportokat, ennek keretében elsősegélynyújtást és KRESZT-t is tanulnak a gyerekek.”

Az elmúlt lassan egy évtizedben a kényszer a helyszíneket illetően is kialakította a rutinokat: az iskolaudvarok mellett szertárakat alakítottak át, közeli parkokat vagy street workout pályákat vesznek birtokba az iskolások a tornaóra idejére. Ha pedig még így sincs elég helyszín, sétálós foglalkozásokat vezetnek be, bringáznak, rollereznek. A szerencsésebb iskolákban az úszás és korcsolyázás is a hétköznapok részévé vált, a jolly joker pedig sok helyen a néptánc és a délutáni foglalkozások lettek.

Több iskolában – nem kizárólag a forráshiányos önkormányzatok iskoláiban, hanem akár alapítványiakban is – a mai napig nehézséget okoz, hogy nincs meg az emelt óraszámhoz szükséges infrastruktúra, azaz a kellő mennyiségű terem és testnevelő tanár. Az első az épület adottságaiból fakad, a második okai közismertek:

„A szaktanári ellátottsággal van sokszor gond, sok jó tesitanár máshol is vagy már csak máshol dolgozik, hiszen sokkal több pénzt tud keresni edzőként, mint tanárként. És ott nem kell vívnia a 13 éves gyerekkel, hogy öltözzön már át”

– hozott érzékletes metaforát a sportok világából egy testnevelő tanár, aki Szolnok egyik általános iskolájában tanít, a munkakörülményeivel amúgy megelégedve. Egy másik fontos szempontot is említ: „Miközben a fizetésem ugyanannyi, mint a hatodikos napközis tanáré, úszást is oktatok, ahol a gyerekeknek sokszor az orrukig ér a víz. Ott az életükért felelek.”

A folyosói tesióra elveszi a gyerekek kedvét a mozgástól

A mindennapos tornaórák bevezetésével az iskolaudvarok jelentősége mindenhol megnőtt – legalábbis szép időben. Egy több száz fős, kifejezetten jó hírű, Budapest melletti gimnáziumban a korábbi egy osztálynyi helyett most 70 gyerek osztozik a tornatermen, és mindig van velük párhuzamosan udvaron tornázó osztály is – mivel csak így tudják tartani az előírt óraszámot. Ám amint leszakad az ég, vagy elkezdenek ropogni a mínuszok, a kinti osztály jobb esetben bent pingpongozik, polifoamokon erősít az iskola egyik zugában, rosszabb esetben az öltözőben várja a kicsöngetést. Ebben a nagy létszámú iskolában az lett a megoldás, hogy A és B hetek váltják egymást, az egyik héten három órát bent, kettőt kint tartanak; a másik héten végig kint vannak a diákok. De ez is kényszermegoldás.

„Ha meg szeretnék tanítani a gyereknek valamit, akkor három órám van, hogy megtanítsam, a gyerek megcsinálja és gyakorolja is; aztán jön a következő hét, amikor végig kint vannak, ami nagyon szétbontja a tanulást. Ha rossz az idő, a második héten nem sok mindent csinálnak”

– magyarázza az iskola egyik testnevelője.

A tanárok beszámolóiból az is kitűnik, hogy mivel az alsósok többnyire délután négyig úgyis az iskolában vannak, az öt testnevelésóra inkább a felsősöknél és középiskolákban okozhat nehézségeket, mivel a nagyobbaknak már rendszeres elfoglaltságaik vannak délután. Nem szerencsés – de van rá példa –, ha úgy állítják össze az órarendet, hogy a tornaórák belecsúsznak a délutánba, amikor a nagyobb gyerekek rendszerint már különórákra loholnak.

Gyakori gond az is, ha az iskola adottságai annyira előnytelenek, hogy a tanár csak folyosói testnevelésórával vagy lépcsőzéssel tudja teljesíteni az óraszámot. „Így biztos, hogy elveszi a gyerekek kedvét a mozgástól. Ha viszont egy héten ötször kapnak jó mozgásélményt, az nagyon jó, úgy megszeretik a mozgást” – mondja a budai iskolában tanító felsős testnevelő tanár. Abban minden nekünk nyilatkozó tanár egyetértett, hogy a modernebb eszköztár és újfajta, divatosabb sportok bevezetése az oktatásba élénkítené a gyerekek mozgáskedvét.

De tegyük fel, hogy minden a legjobban alakul és beüt a fent említett mozgásélmény; még ilyenkor is akadnak diákok, akik igyekeznek megúszni a rendszert. A mindennapos testnevelés bevezetése óta a trükközők és lusták kiskapuja az egyesületi igazolás lett, aminek felmutatásával a heti öt órából kettőt ki lehet váltani. Egész pontosan ezzel a három típussal:

• iskolai sportkörben sportolással
• egyesületi tagsággal (edzés legalább heti két alkalommal)
• versenyszerű sporttevékenységgel

A tanárok szerint ez a sportoló gyerekeknél tényleg indokolt, viszont azért is alkalmas a visszaélésekre, mert, mondjuk, szeptemberben hoz a gyerek egy igazolást egy egyesületből, de lehet, hogy csak az év elején járt oda egy hónapig. Sok tanárnak nincs kapacitása minden egyes diákját rendszeresen ellenőrizni, a lógósok így vidáman lóghatják végig az évet.

Sok a kövér gyerek, de a többiek hasizma erős

Szóval közel tíz év után sem egyértelműen fehér vagy fekete a mindennapos testnevelésórák megítélése, a legizgalmasabb kérdés mégis az, hogy vajon bevált-e az ötórás rendszer, mit mondanak erről a számok. A 2014–2019 között végzett nagymintás iskolai fittségmérési kutatások eredményei azt mutatják, hogy több területen fittebbek lettek a gyerekek, és az egészségi állapotuk is javult,

a kilenc vizsgált területből a fiúk átlagosan négy, a lányok öt esetben mutatnak javulást, míg más területeken ez nem következett be, sőt előfordult romlás is.

Mindez a Netfit (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) 2014-ben bevezetett országos mérés idén megjelent eredményeiből látszik (bővebben itt).

A Magyar Diáksport Szövetség 5. osztályos kortól kezdve éves mérésekkel követi nyomon a gyerekek fittségi állapotának alakulását a tornatanárok által leadott mérések alapján. Az MDSZ a Covid előtti tanévek adatait és eredményeit vizsgálta a 2014/15 és a 2018/19-es tanév között, kilenc területet elemezve. Sajnos a vizsgálat eredményei egy az egyben nem összevethetők a korábbi évek adataival – amikor még csak heti 2-3 torna óra volt az iskolákban –, mivel a Netfit bevezetése előtt nem volt Magyarországon sztenderd mérési rendszer a tanulók edzettségi állapotának nyomon követésére. Így, mivel összehasonlítási alap nincs, csak a 2014/15-ös adatoktól kezdve lehet nyomon követni a változásokat.

Röviden összefoglalva: az elemzés arra jutott, hogy a mindennapos testnevelés kimutatható pozitív egészségügyi hatást gyakorol a tanulók fittségi állapotára, de még mindig több fejlesztendő terület van.

A legkritikusabb terület az állóképesség. Nemcsak nálunk, a tanulmány szerzői szerint nemzetközi felmérésekben is kedvezőtlenül alakulnak az aerob fittségre vonatkozó értékek, főleg a lányoknál. Az elhízás és a túlsúly változatlanul nagyjából minden negyedik gyereket érinti. A hasizomteszteken ugyanakkor megbízhatóan hasítanak a magyar diákok.

Íme néhány fontosabb megállapítás a tanulmányból:

• Az ütemezett hasizomtesztben a gyerekek kiválóan teljesítenek évről évre, a legjobb eredmények ezen a fittségi területen születnek.
• A tanulók tápláltsági állapota a túlsúllyal és elhízással összefüggésben továbbra is kedvezőtlen (a diákok 27,7%-a volt túlsúlyos vagy elhízott 2019-ben), jó hír viszont, hogy a lányok esetében nem romlottak az értékek a vizsgált négy év során, ami talán a mindennapos testnevelésnek is köszönhető.
• A negatív tendencia bizonyos teszteknél a lányoknál sokkal markánsabban van jelen, mint a fiúknál.
• A vázizomzat fittséget vizsgáló tesztek eredményei általánosságban pozitív tendenciát mutatnak négy év távlatában.
• A törzsemelés tesztjének eredményei az állóképesség mellett a másik legkritikusabb terület, aggasztó az alacsony egészségzónába kerülés aránya. Viszont kedvező, hogy a vizsgált időszakban a tanulók folyamatosan javuló tendenciát mutatnak.
• Az ütemezett fekvőtámaszteszt eredményeinek alakulása fiúknál negatív, lányoknál pozitív tendenciát mutat.

A kiemelt példák – és a tény, hogy a korábbi időszakból nincs olyan mérési rendszer, amivel a jelenlegi eredményeket össze lehetne hasonlítani – azt mutatják, hogy alighanem korai még, ha egyáltalán bármikor is lehetséges lesz, egyértelmű sikerről vagy kudarcról beszélni a mindennapos testnevelés kapcsán.

Az elemzésből egyébként további érdekességek is kibuknak, például, hogy fittség szempontjából is igen fontos a diákok szocioökonómiai háttere, hogy a fittebb gyerekek többnyire jobban tudnak koncentrálni a többi tanórán is, és hogy

megdőlt a puhány pestiek és életerős vidékiek mítosza.

Regionális szinten ugyanis Közép-Magyarország átlagértékei lettek a legmagasabbak az összes vizsgált évben.

Az is kiderül, hogy szuper a mindennapos testnevelés, de még bőven van mint tenni a diákok egészségéért, például úgy, ha „aktivitást ösztönző elemeket” vezetnének be az iskolaudvarokra, folyosókra, mint a felfestett ugróiskolák a sportpályákon vagy folyosókon, akadálypályák, matricák. „Minél több lehetőséget kell biztosítani a tanulóknak a fizikai aktivitásra, akár a tanórán kívül is, szünetekben, délután. A következő projektünk fókuszában éppen ezért az aktív iskola koncepcióját megvalósító program áll” – mondta Szabóné dr. Kaj Mónika, a kutatás egyik szakértője.