Perel a DK, amiért a Kossuth rádióban tényként kezelték az Elk*rtuk narratíváját, miszerint Dobrev döntött 2006-ban az emberek szemkilövéséről és megveréséről

2021. október 27. – 09:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2835

A Kossuth rádió egyik műsorában elhangzott, hogy Dobrev Klára döntött „2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”, írta meg a 24.hu. A kijelentéssel gyakorlatilag tényként kezelték az Elk*rtuk című film narratíváját. A Demokratikus Koalíció közleményben jelentette be, hogy perelni fognak: „bepereljük az MTVA-t, amiért tényként kezelik az Elk*rtuk összeesküvés-elméletét” – írják.

Kedden a Kossuth rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában a műsorvezető eredetileg arra kereste a választ, hogy miért voltak kevesen az ellenzéki megemlékezésen, majd arról beszélt, hogy 65 évvel ezelőtt Apró Antal „fasiszta csőcseléknek” nevezte a forradalmárokat, és végül eljutott oda, hogy „ugyanezen az elven” döntött Dobrev Klára is „2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről”. „Ma már tudjuk” ezt, fogalmazott a műsorvezető a 24.hu szemléje szerint.

A DK a közleményében azt írja, az állami rádió propagandistái láthatóan csont nélkül hitték el a Fidesz propagandafilmjében, az Elk*rtuk-ban foglalt összeesküvés-elméletet. Hozzáteszik, hogy bár „az alternatív valóságon alapuló diktatúrák sajátja, hogy soha nem tudhatjuk, mit hoz a múlt, az a tény mindenen túlmegy, hogy a közpénzből működő állami média 2006-tal kapcsolatban 15 év után talál ki újabb hazugságot az eddigi helyett. A Demokratikus Koalíció természetesen beperli az MTVA-t a történtek miatt.”

A filmről „Az Elk*rtuk valójában nem is Gyurcsány, hanem Dobrev és Szilvásy gonoszságáról szól” címmel írt remek kritikát kollégánk, itt tudja elolvasni.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!