A kormány válasza 2021-ben a rekordmagas benzinárra: Gyurcsány

2021. október 27. – 10:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán a benzin átlagára is átlépte az 500 forintos lélektani határt, miközben a gázolaj literenkénti ára 512 forint. A kormány egyelőre kivár, bár Orbán a parlamentben arról beszélt, hogy nem zárják ki az árbefagyasztás lehetőségét sem. Az ATV megkérdezte a kormányt, hogy miért ilyen magasak az árak, és mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy megállítsák az áremelkedést.

„A kormánynak azért szűk a mozgástere, mert 2004-ben az uniós csatlakozási tárgyalások során a baloldali (Medgyessy–Gyurcsány) kormány kérhetett volna kedvezőbb számítási szabályt a kötelezően alkalmazandó jövedéki és áfarendelkezések alól; de nem tette”

– írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Hozzátették, hogy a magyar kormány az EU-ban egyedülálló módon csökkentette az üzemanyagok jövedéki adóját idén április 1-én, a gázolaj esetében literenként 10 forinttal, a benzin esetében literenként 5 forinttal.

Ha az adókat nem tartalmazó termelői árakat nézzük, az Eurostat szerint az unió országai közül Magyarország kilencedik azon országok sorában, ahol a legdrágább a 95-ös benzin. A gázolaj esetében pedig listavezetők vagyunk, és ez nagyban összefügg a gyenge forintárfolyammal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!