Magyar György: Február 24-én már lehetne ellenzéki államfőjelölt

2021. október 26. – 13:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Akár novemberben vagy decemberben is ismertté válhat, hogy ki(ke)t jelölnek államfőnek az ellenzéki oldalon, majd ezt követően következhet az előválasztás – idézi Magyar György ügyvédet, az Államfő-előválasztási Előkészítő Bizottság elnökét a Magyar Hang. Az eredményt február 24-én hirdetnék ki, tehát a mostani tervek szerint előbb, mint hogy a Fidesz megnevezné a saját emberét.

Mint Magyar György a kerekasztal-mp.hu-n írja, tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon az államfőt nem közvetlenül választják az állampolgárok, ám fontosnak tartják, hogy legalább javaslatot tegyenek egy, a mai ellenzéki oldalon is elfogadható személyre. Ez újabb fontos üzenet lehet a NER számára, hogy „az életünket meghatározó döntésekből ne rekessze ki a lakosság több mint felét”. Azt ugyanakkor elismeri, kevés esély van arra, hogy a Fidesz figyelembe veszi az előválasztás eredményét. Az írás szerint az ügyben múlt vasárnap egyeztetett az ellenzéki előválasztás lebonyolításában közreműködő civilek egy része, valamint szakértők.

Áder János köztársasági elnök 2022 májusában tölti ki második államfői ciklusát, és a hatályos szabályok szerint nem választható újra. Az utódjáról a parlamentnek legalább harminc-hatvan nappal korábban, tehát jövő márciusban, illetve április első felében döntenie kell. Az eredményes szavazáshoz az első körben kétharmadra van szükség – ezzel a kormányoldal ma rendelkezik –, viszont a második fordulóban az egyszerű többség is elég lenne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!