Németh Szilárd néhány lépésben eljutott október 23-tól Gyurcsányig, az iszlámig és a melegekig

2021. október 23. – 13:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

1956 egy nagy, ma is tartó, Magyarország és Európa szabadságáról szóló háború hősies pillanata volt – mondta Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton, a csepeli Királyerdei Művelődési Házban. Ez a háború szerinte arról szól, hogy „Magyarország önálló, szabad országként vagy egy internacionalista baloldali birodalom gyarmataként él-e”. Németh szerint a kommunisták 1956-ban a szovjetek segítségével leverték a magyarok szabadságharcát. Utódaik, a Gyurcsány-féle baloldal fojtotta vérbe a békés megemlékezést a forradalom 50. évfordulóján, és most ugyanez a Gyurcsány és ugyanaz a baloldal akar visszatérni a hatalomba. A politikus szerint ugyanazt akarják: „álljunk be a sorba, fogjuk be a szánkat, mondjunk le a nemzeti önállóságunkról, adjuk el a nemzeti vagyont, vegyünk fel Soros-hiteleket, hagyjuk kifosztani a magyarokat, adjuk fel a nemzeti identitásunkat, és most már azt is akarják, hogy legyünk nyílt társadalom, telepítsük be a bevándorlókat a városainkba, engedjük be az iszlámot a templomainkba és az LMBTQ-propagandát az iskoláinkba”. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!