Idézőjeles szabadságharcosok, kivégzésmentes felkelés – Megnéztük, mit tanulnak ötvenhatról a belarusz gimnazisták

A győri Jenei Sándor magyar születésűként 1988-tól 1993-ig élt Oroszországban, egyetemistaként. Miközben kint volt, itt is és ott is megfordult a történelmi széljárás.

„Eleinte nekünk is az ostobaságokat tanították, aztán kilencventől nagyon intenzíven jött a feltárása mindannak, ami náluk hetven évet jelentett. Addig nem nyíltan beszéltek, nem írtak a diktatúra véres belpolitikai eseményekről, utána viszont szenvedélyesebben, nyíltabban szóltak mindenről a tankönyvek, mint manapság. Amennyire emlékszem, a közép-európai országokkal kapcsolatban is hirtelen felszínre kerültek a dolgok” – idézi fel kint töltött éveit a győri Jenei Sándor.

Jeneivel a belarusz állami egyetemi kiadó központja által készített Egyetemes történelem, 19-21. század című könyvet néztük át, amely a 11. osztályosoknak szól, hogy mit mond a magyar ötvenhatról.

Az eseményeket a tankönyv „budapesti őszként” emlegeti.

„Bevallom, én ezt a kifejezést Oroszországban soha nem hallottam, nyilván párba állítják az eseményt a prágai tavasszal” – mondja Jenei Sándor.

A szovjet modell

A közép- és kelet-európai országokról és a háború utáni korszakról szóló fejezet leszögezi, hogy ezek az nemzetek az orosz befolyás szférájában álltak, és a kommunizmus hatására 1947 és 1949 között eltért az útjuk a demokráciától a szovjet modell felé.

„A kommunisták egyeduralmat akartak maguknak, ezekben az államokban is a szovjet modellt vették alapul: úgy a társadalmat, mint a gazdaságot és a politikai felépítést tekintve. Ez az állam prioritását jelentette, s vele járt az iparosítás gyorsítása valamint a kollektivizálás, a magántulajdon felszámolása. A kommunista párt diktatúrát gyakorolt” – írják, megemlítve ehhez kapcsolódóan a marxi ideológia erőszakos beépítését és a klérusellenességet a szovjet befolyás alá került országokban is. Felállt a KGST, s létrejött 1955-ben a Varsói Szerződés a „szovjetizáció záróakkordjaként.”

A fejezet ezután kitér arra, hogy a gigantikus iparvárosok építése nagy befektetéseket igényelt, aminek a kisebb országokban nem volt realitása, mert hiányzott hozzá a tőke, a mezőgazdasági termeléshez a munkaeszköz. Lassú fejlődés mehetett csak végbe, így gyengült a vásárlóerő.

Krízisek, Nagy Imre

Ebből következtek a krízisek, amelyeket tehát e logika szerint az elszegényedésben gyökereztek. Felsorolják az NDK és Csehszlovákia véres megmozdulásait 1953-ban, s mellé sorolják 1956-ot a hullám lengyel és magyar folytatódásaként. A fejezet a diktatúrát kísérő személyi kultuszra, például Rákosiéra nem tér ki.

A magyar vezetés – mutat rá a könyv – megpróbálta ellensúlyozni a kollektivizálás túlkapásait, ami nem sikerült, ahogy a belpolitikai helyzet stabilizálása sem. 1953-tól 1956-ig reformok mentek végbe, Nagy Imre éles kritikát fogalmazott meg a párt társadalmi és gazdasági felépítésével szemben. Nagy Imrét 1956-ban még revizionistának és nacionalistáknak is bélyegezték, és elmozdították, írják.

A tananyag a megtorlásokat, Nagy Imre kivégzését a későbbiekben sem említi.

A Nyugat nem segít

„Októberben nem sikerült az események folyamát békés mederben tartani”, s „a budapesti ősz során az ország polgárháború szélére sodródott”. „Fegyveres összetűzések történtek a munkások és a karhatalom között, teret nyert a kommunistákkal való leszámolás is.”

Nagy Imre ki akart lépni a Varsói Szerződésből, és Magyarországot semlegessé kívánta nyilvánítani – folytatják. Emiatt a szovjet vezetés „haladéktalan lépéseket tett a »rend helyreállítása érdekében«”. (A rend helyreállítását a tankönyv írja idézőjelben.)

Budapestre bevonultak a tankhadosztályok – folytatódik a szöveg – , s a magyar (megint csak idézőjelben a könyvben) „szabadságharcosok” nyugat felől kértek segítséget. „Viszont senki sem válaszolt rá, s ez azt mutatta, hogy a nyugatiak hivatalos álláspontja szerint egész Kelet-Európa területét a szovjet érdekszférába tartozónak tekintették.”

Ezután már a prágai tavasz részletezését olvashatják a végzősök, nagyjából hasonló terjedelemben. Jenei Sándor véleménye szerint egyébként egy középiskolás tankönyvben talán nem is várható, hogy a retorziókat ennél jobban színesítsék, de tény, hogy a leírás az elnyomott nemzet érzékenységével nézve talán túlságosan száraz, s például nem tankok bevetéséről, hanem bevonulásáról beszél. A közép-európai események rövid lefolyású, lokális válsághelyzetként festenek ebből a földrajzi és geopolitikai távlatból.