Már szállingóznak az emberek az összellenzéki nagygyűlésre

2021. október 23. – 15:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Andrássy út és a Dózsa György tér sarkán hamarosan kezdődik az összellenzéki megemlékezés, ahol a választásokra együtt készülő hat párt, valamint Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma és a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt közösen áll színpadra.

A helyszínen már gyűlnek a résztvevők tudósítóink, Cseke Balázs és Biró Marianna beszámolója szerint. Márki-Zay aktivistái voltak az elsők, akik odaértek a kereszteződéséhez 15 óra után. A DK és a Jobbik szimpatizánsai két oldalról vonultak be hatalmas zászlókkal, majd a színpad előtt egyesült a két tábor. Elvétve még MSZP-zászlókat is látni, de eddig a Jobbik és DK szimpatizánsai vannak túlnyomó többségben. Az ellenzék színe-java 15:30 körül már megérkezett már az Andrássy út torkolatához, Jakab Péter a Jobbik aktivistáival vonult be a színpad elé, de feltűnt Bősz Anett, Stummer János, Arató Gergely is a gyülekezők között.

Elcsíptük egy rövid megszólalásra Mellár Tamást (Párbeszéd), aki Telexnek azt mondta: „Ez itt kezdet, az indulás, amire hónapok, évek óta készültünk, és amiért az előválasztáson dolgoztunk. 106 jelölt és a megválasztott miniszterelnök-jelölt találkozik, és elkezdődik a közös munka. Márki-Zay Pétertől azt várom, hogy próbáljon meg integratív személyiség lenni és mindenben segíteni ezt a színes tábort, illetve mindenkit, akinek munkájával – reményeink szerint – jövő áprilisban le tudjuk váltani a kormányt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!