Dobrev Klára: Orbán rendszere egyszínű, de ti sokszínűek vagytok

2021. október 23. – 16:56

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára, a DK volt miniszterelnök-jelöltje szerint Göncz Árpádnak igaza volt, amikor azt mondta, 1956 mindenkié, bár „azóta sokan próbálták megfosztani '56-ot a tiszta emlékétől”. Dobrev szerint ezeket a szavakat azok úgysem értik, akik a Karmelitában ülnek, vagy az Andrássy út másik felén, a Békemeneten ünnepelnek épp. Majd arról beszélt, mit jelent demokratának lenni: elfogadni a sokszínűséget, harcolni a szabad Magyarországért, akik pedig most velük ünnepelnek, azok sokszínűk, szemben Orbán rendszerével, ami egyszínű.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!